Fico: Az EU- és NATO-tagság nem korlátozhatja Szlovákia szuverenitását

fico

A kormányfő ma délután az Egyesült Államok és Oroszország szlovákiai nagykövetével, Gautam. A. Ranával és Igor Bratcsikovval találkozott.

Robert Fico (Smer) kijelentette, bár az EU- és NATO tagság befolyásolja Szlovákia külpolitikai prioritásait, az ország szuverén álláspontját azonban nem korlátozhatja.

Az a külpolitikai prioritás, amelyet követni szeretnék, nem más, mint a szlovák nemzeti érdekek védelme. Ehhez tartozik a békekezdeményezések előmozdítása Ukrajnában, nem pedig a háború támogatása

– írta közösségi oldalán a miniszterelnök.

A kormányfő hozzátette, szerinte Szlovákia álláspontjainak „nem mindig kell megegyezniük azokkal a véleményekkel, amelyeket az EU a politikájával egységesen támogat”. Fico elmondta, úgy gondolja, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatban eddig meghatározott európai és amerikai stratégia nem vált be.

Szlovákiának kötelessége felkészülni az ukrajnai háború befejezése utáni időszakra és a szlovák-orosz kapcsolatok egységesítésére

– hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?