Ezután sem lehet mindenkinek kazánja

Pozsony |

<div>A nagy távhőszolgáltatók továbbra is megakadályozhatják a társasházak lakóközösségeit abban, hogy saját kazánt vásárolva leváljanak a központi fűtésről &ndash; a parlament ugyanis tegnap sem fogadta el az ellenzéki képviselők ezzel kapcsolatos törvénymódosítási javaslatát.</div><div>&nbsp;</div>

Az OĽaNO–NOVA és az SaS parlamenti képviselői azt szeretnék elérni, hogy a nagy távhőszolgáltatók a jövőben ne vehessenek részt a társasházak saját kazánjainak az engedélyezési eljárásában. Az előző kormány azonban az erre vonatkozó javaslatukat már háromszor visszautasította, és nem jártak sikerrel most sem, vagyis a hőszolgáltatók véleményét továbbra is kötelesek lesznek figyelembe venni. Mindez nagyjából olyan, mint ha a mobilszolgáltatók véleményét kérnék ki, ha valaki ott szeretné őket hagyni. „Hőszolgáltatási röghöz kötöttség” – a módosítás benyújtói, Jozef Viskupič, Eduard Heger (OĽaNO–NOVA) és Karol Galek (SaS) szerint leginkább így jellemezhetnénk az egészet. Viskupič szerint egy piacgazdaságban abszurd dolognak számít, ha egy céget arról kérdeznek, egyetért-e saját konkurenciájának a létrehozásával. „Ha a társasházakat megakadályozzuk abban, hogy olcsóbb fűtési módra térjenek át, azzal csak az egyébként is aggasztó méreteket öltő energiaszegénységet növeljük, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a saját kazán felszerelésével jelentős megtakarítást lehet elérni, és a befektetés pár éven belül megtérülhet” – tette hozzá Viskupič. Energiaszegénynek egyébként azok a háztartások tekinthetők, amelyek nem képesek megfelelő szintre fűteni lakásukat, vagy az energiaköltség kiadása után a háztartás a hivatalos szegénységi küszöb alá kerül. Mivel a Smer már korábban is visszautasította a módosítást, az ellenzék már tavaly az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy vizsgálja meg a jogszabályt, az azonban továbbra sem döntött az ügyben. A nagy hőszolgáltatók persze egész másként értékelik a jogszabályt. A szakmai szervezetük által kiadott nyilatkozatban emlékeztetnek arra, hogy a 2014-ben életbe lépett módosítás nem ad vétójogot számukra a társasházi kazánházak létrehozásánál, a döntést ugyanis az építésügyi hivatal hozza meg. Ha pedig a község az összes körülmény mérlegelése után jóváhagyja a projektet, a hőszolgáltató viszont nem, az építésügyi hivatal köteles a gazdasági minisztériumhoz fordulni, s az hozza meg a végső döntést. (SITA, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?