Esedékes a veszélyhelyzet újbóli meghosszabbítása

koronavírus
Pozsony |

A kormány legfeljebb 40 nappal ismét meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet – döntött a kabinet hétfői ülésen.

A háború, rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet esetén érvényes, állambiztonságról szóló alkotmánytörvény módosító javaslatát még jóvá kell hagynia a parlamentnek is. A kormány indítványozta a gyorsított eljárást.

A javaslatot a kabinet azzal a tapasztalattal indokolja, hogy a koronavírus-világjárvány okozta problémák megoldására a legfeljebb 90 napig tartó veszélyhelyzet nem elég.

A javaslat lehetővé tenné a mobilitást csökkentő hatékony intézkedések elfogadását, amelyeknek köszönhetően lassítható a fertőzés terjedése. A mozgásszabadság korlátozása mellett foglalkozik a személyi sérthetetlenséghez és a magánélethez való jog korlátozásának kérdésével is.

Štefan Holý (Sme rodina) jogalkotásért felelős miniszterelnök-helyettes rámutatott: az aktuális veszélyhelyzet, amely lehetővé teszi például az egészségügyi és szociális intézmények közötti, személyzeti vagy anyagi jellegű átcsoportosításokat, december 29-ével véget ér. Hozzátette: a kormánynak és a parlamentnek foglalkoznia kell a veszélyhelyzet meghosszabbításának lehetőségével, hogy a kórházak és a szociális intézetek működése ne kerüljön veszélybe.

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter kifejtette: a javasolt jogszabály-módosítás azt mondja ki, hogy ha továbbra is fennállnak a veszélyhelyzetet indokoló körülmények, ezért azt nyilvánvalóan fenn kell tartani, akkor a kormány meghosszabbíthatja azt. Hozzátette: a döntést a parlamentnek is jóvá kell hagynia, ez a garancia arra, hogy a kormány nem él vissza a lehetőséggel.

A módosítás értelmében a kormány mérsékelt módon korlátozhatná az alapvető szabadságjogokat. Az intézkedések például csak bizonyos régiókra vagy konkrét személyekre vonatkoznának. Kolíková a gyorsított eljárást azzal indokolta, hogy az aktuálisan érvényes veszélyhelyzet rövidesen véget ér.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?