Elfogadták az ellenzéki programot, ma megpróbálják leváltani Dankót

Andrej Danko
Pozsony |

Ma délelőtt másodszor tesz kísérletet az ellenzék arra, hogy menessze a plagizálás és kompilálás gyanújába keveredett házelnököt. Andrej Danko leváltása gyakorlatilag esélytelen, mivel a Smer és a Híd is kiáll Danko mellett, ő pedig nem hajlandó önkritikát gyakorolni.

 

Az ellenzék az önkormányzati választás előtt kísérelte meg először meneszteni Andrej Danko házelnököt. Ahogyan most, úgy november elején is azért akarták leváltani az SNS elnökét, mert fennállt a gyanú, hogy kisdoktori munkája, melyért megkapta a JUDr. titulust, plágium. Akkor koalíciós partnerei, a Smer és a Híd parlamenti képviselői nem szavazták meg a rendkívüli ülés programját, így nem került sor az ülésre. Azóta a Denník N napilap munkatársai kiderítették, hogy Andrej Danko kisdoktori értekezését öt különböző szerző könyvéből ollózta össze. A munkában többoldalas összefüggő szövegrészeket dolgozott bele úgy, hogy az eredeti szerzőket nem tüntette fel a felhasznált szakirodalom között, nem idézte őket. A lap munkatársai szerint a kisdoktori munka Danko egyetlen saját gondolatát sem tartalmazza.

Az ellenzék szerint elfogadhatatlan, hogy az ország második legfőbb közjogi méltóságának posztját egy olyan ember töltse be, aki csalással szerezte meg kisdoktori címét. „Andrej Danko nemcsak csalt húsz évvel ezelőtt, hanem hazudott és fenyegetőzött az utóbbi két hónapban” – emlékeztetett Miroslav Beblavý (Spolu), aki abban bízott, hogy Danko megkíméli Szlovákiát a nemzetközi szégyentől, és önként távozik.

Ehhez képest Danko kijelentette, hogy nem távozik a parlament éléről. Koalíciós partnereit pedig felszólította, hogy szavazzák meg a leváltásáért kezdeményezett újabb rendkívüli ülés programját. A leváltástól nem kell tartania. Az ellenzéknek nincs elegendő szavazata a menesztéséhez, koalíciós partnereit pedig nem zaklatta fel a plagizálás, illetve a csalás gyanúja.

 

A Smer parlamenti képviselői többször kijelentették, hogy: „Danko legitim választásokat követően került a parlament élére”. Távozását nem tartják szükségesnek. A Híd is mossa kezeit. Bugár Béla szerint mindenki a saját döntéséért, minden párt a saját embereiért felel. A házelnökről titkos szavazás során döntenek a képviselők. Bugár pedig azt fogja javasolni pártja képviselőinek, hogy a voksoláson ne vegyenek részt.

Míg a koalíció nem lát problémát abban, hogy Andrej Danko házelnök csalás útján szerezhette meg kisdoktori címét, addig az akadémiai közegben közfelháborodást váltott ki. Tegnap a Szlovák Pedagóguskamara elnöke felszólította Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási minisztert, hogy egyértelműen foglaljon állást a plagizálás ügyében. Vladimír Crmoman szerint megengedhetetlen, hogy Danko tette büntetlen maradjon akkor, amikor a diákokat a kritikus gondolkodásra ösztönzik, amikor már az alapiskolák belső szabályzata is az erkölcsi normák és az iskolai rendtartások megsértésének tekintik a plagizálást. Lubyová lapzártánkig nem reagált a felszólításra. (ie)

FRISS!

Az előző ülés a kevés aláírás miatt nem valósult meg, a mostani, 37. ülés azonban nyitott lesz, és a képviselők titkos szavazással dönthetnek Danko sorsáról.

Andrej Danko bizonyítékokat hoz nyilvánosságra a kisdoktori munkájával kapcsolatban. Mindezt a parlamenti ülésen jelentette be, amelyet azért hívtak össze, hogy számon kérjék a lehetséges plagizálás miatt. Danko elmondása szerint az ellenzék manipulálni akarja a közvéleményt. Ismét elmondta, hogy minden feltételt teljesített Besztercebányán (Banská Bystrica), ahol a munkájával kapcsolatos szigorlatot is abszolválta.

Danko azt állítja, hogy nem akarja zsarolni a koalíciót, és az ellenzék miatt nem fogja szétverni a kormányt. Elmondása szerint a koalíció szabad kezet kap a szavazásnál, ő bármilyen döntésre felkészült.

A Híd nem szavaz Danko leváltásáról. "A Híd képviselői betartják a koalíciós megállapodást. A párt nem gondolja, hogy a működő kormány és az ország stabilitása az egyének funkciójától és/vagy a személyes hibáiktól kellene hogy függjön. Ezért a Híd képviselői nem vesznek részt a mai szavazáson - szerepel a párt közleményében. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?