Danko bármilyen döntésre felkészült a leváltásával kapcsolatban

andrej danko
Pozsony |

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke bármilyen döntésre felkészült a szerdai (11. 21.) rendkívüli ülésen, amelyet a leváltása ügyében hívott össze. Az ülés nyílt lesz – erősítette meg Danko a parlamenti sajtókonferencián.

Az ülésen az ellenzékiek Danko kisdoktori munkája miatti bizalmatlanságuknak akarnak hangot adni. Az ellenzéki képviselők már november elején kísérletet tettek Danko leváltására, az ülés programját azonban akkor nem támogatta kellő számú képviselő.

Danko a múlt héten jelezte, hogy az SNS támogatja az ülés összehívását, és ugyanezt kéri a koalíciós partnerektől is. Azt szeretné, ha a képviselők szavaznának a vele kapcsolatban kialakult bizalmatlanságról. Elmondta, hogy megrendült a bizalom a koalíción belül, így pedig lehetetlen irányítani.

A Most-Híd támogatja az ülést, de nem foglalt állást. Bugár pártja szerint Dankónak személyes döntést kellene hoznia. Az SNS, amely kiáll Danko mellett, emiatt a kijelentés miatt kritizálta a pártot. Bugár beismerte, hogy a két párt között feszült a helyzet, de előrehozott választásokról szerinte szó sem lehet.

A Smer-SD kiáll Danko mellett. Szerintük Danko jogosan lett a parlament elnöke, amelynek az összetételéről demokratikus választások keretén belül döntöttek.

Danko a múlt héten újra elmondta, hogy a kisdoktori munkáját a legjobb tudása és lelkiismerete szerint készítette el. Bízik benne, hogy Szlovákia jogállam, ahol nem egy újságcikk vagy Facebook-bejegyzés alapján gyanúsítanak meg és szednek darabokra valakit.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?