Beolvastak az egészségügyi nővérek az oltáselleneseknek és a politikusoknak

covid

Kiosztotta a nővérkamara a járványügyi előírások megszegőit, az oltáselleneseket és a nyilatkozataikkal őket hergelő politikusokat: szívesen látnak mindenkit a Covid-osztályon. Húzzanak le velük egyetlen ügyeletet, garantáltan másképp fognak beszélni.

A Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája felhívásában határozottabb fellépést követel az egészségügyi dolgozókat érő verbális és fizikai támadások elkövetőivel szemben.

Lukáš Kober, a kamara irodavezetője szerint az ilyen emberek azokat becsmérlik és gyalázzák, akik nap mint nap a saját életüket kockáztatják, hogy gondoskodjanak a fertőzött betegekről.

Mi ebben a súlyos helyzetben is mindent megteszünk, hogy minél több ember életét megmentsük, mindent megteszünk, hogy működjenek a kórházak, de még ilyen időkben is vannak, akik a konfliktuskeltéssel vannak elfoglalva, a szabályok megszegésére és az oltás elutasítására biztatják a társadalmat” - jelentette ki Iveta Lazorová, a kamara elnöke.

Rámutatott, hogy a nővérektől és szülészasszisztensektől mindenki elvárja a százszázalékos teljesítményt, nekik viszont naponta szembesülniük kell mások felelőtlenségével és agresszív megnyilvánulásaival, beleértve egyes politikusokat, akik bagatellizálják a járványhelyzetet, nem tartják be a szabályokat és megkérdőjelezik az oltást.

A kamara hangsúlyozza, mindez aláássa a nővérek munkáját, akik egyébként is kimerültek, kiégtek, és már nem bírják a nyomást. Lazorová szerint egyenesen etikátlan ilyen körülmények között elvárni az áldozatvállalást, amíg a társadalom egy része felelőtlen, sőt agresszív, és az egészségügyi dolgozókat támadja.

A kamara emlékeztetett, már mindenkinek megvan a lehetősége, hogy beoltassa magát, elkerülje, hogy súlyos állapotba kerüljön, ennek ellenére ezt nem teszik meg, és ezzel az egészségügyi ellátást és a gazdaságot terhelik.

Azt is hozzátette, egyébként szívesen fogadnak minden segítséget, a járványtagadóktól is.

Jelentkezhetnek önkéntesnek, hogy segítsenek a kimerült egészségügyi dolgozóknak, szívesen látjuk őket a kórházakban. Elég egyetlen ügyelet, hogy meglássák a szomorú valóságot”

- mondta Lazorová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?