Az igazságügyi reform az Alkotmánybíróságot is érinti

parlament k
Pozsony |

Az igazságügyi reform és az ezzel összefüggő alkotmánymódosítások, melyeket szerdán hagyott jóvá a parlament, a Szlovák Alkotmánybíróságot is érintik. Nemcsak a döntéshozatal, hanem az alkotmánybíró-választás módja is változik.

A módosítások értelmében bővül az államfő hatásköre, aki patthelyzet esetén, tehát ha a parlament nem választ meg kellő számú jelöltet, saját belátása szerint nevezheti majd ki az alkotmánybírókat.

Elfogadták azt a módosító javaslatot is, melynek értelmében a parlamenti képviselők háromötödös többséggel fogják megválasztani az alkotmánybíró-jelölteket. Ha viszont kétszeri próbálkozásra sem sikerül ilyen módon megválasztani a jelölteket, a következő választáson már elég lesz az abszolút többség is.

Kapcsolódó cikkünk

Változni fog az alkotmánybírók megbízatási ideje is. A módosítás célja annak elkerülése, hogy egy kormánypárt vagy koalíció jelölje az alkotmánybírók többségét.

A jövőben az alkotmánybíróság nem dönthet arról, hogy egy alkotmánytörvény összhangban van-e az alkotmánnyal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?