Zöld utat kapott az igazságügyi reform

Matovič kormány parlament
Pozsony |

A parlament szerdán jóváhagyta az igazságügyi reformot, amely az Alkotmánybíróság, a Bírói Tanács és a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság összetételét is érinti.

Bevezetik a bírók vagyoni helyzetének átvilágítását is. A képviselők jóváhagyták a szükséges alkotmánymódosítást, valamint elfogadtak több módosító javaslatot.

Az alkotmánymódosításokat a jelen lévő 141 képviselő közül 91 támogatta és 50 szavazott ellene. Az igazságügyi reformot a jelen lévő 141 képviselő közül 89 támogatta és 18 szavazott ellene.

A reform részeként alkotmányban rögzítik, hogy a Bírói Tanács tagjainak fele nem bíró lesz. Az államfő, a kormány és a parlament csak ez utóbbi tagokat választhatja meg, illetve nevezheti ki. A bírók által választott tagok esetében bevezetik a regionális elvet. Ez azt jelenti, hogy az egyes bírói szervezetek csak a saját választókörzetükön belül javasolhatnak tagjelölteket a Bírói Tanácsba.

A módosítás értelmében bővül a Bírói Tanács hatásköre a bírók vagyoni helyzetével kapcsolatos ügyekben. A bírói tisztséggel összeegyeztethetetlen súlyos fegyelmi vétségnek fog számítani a szervezett bűnözéshez kötődő személyekhez fűződő bármilyen üzleti vagy pénzügyi kapcsolat.

Emellett megszűnik a törvényszéki bírók döntéshozatalra vonatkozó mentelmi joga. Jogi álláspontja miatt csak bűncselekmény elkövetése esetén indítható eljárás egy bíró ellen. A bírók és a főügyész előzetes letartóztatásához már nem lesz szükség az Alkotmánybíróság beleegyezése.

A reform része az is, hogy alkotmánytörvényben rögzítik a bírók nyugdíjkorhatárát. A törvényszéki bírók esetében ez 67 év, az alkotmánybírók esetében pedig 72 év lesz. A bírók a jövőben nyilvánosan véleményezhetik a döntéseiket. Alkotmányba foglalják azt is, hogy az államfő visszahívhatja a hivatalukból az egyetemi professzorokat.

A módosítás értelmében létrejön a Szlovák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság, amelynek a jogállása a közigazgatási jog területén a Szlovák Legfelsőbb Bírósággal lesz megegyező, emellett a bírók és az ügyészek elleni fegyelmi eljárások is a hatáskörébe tartoznak majd. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság a tervek szerint Pozsonyban fog székelni, és 2021. augusztus 1-jén kezdi meg a működését. Az elnöke olyan személy is lehet, aki eddig nem dolgozott bíróként.

A vonatkozó jogszabály értelmében módosulnak az igazságügyi szakmai gyakorlat feltételei is.

Az igazságügyi reform és az ezzel összefüggő módosítások 2021. január 1-én lépnek hatályba. Néhány határozat csak 2021. augusztus 1-től, illetve 2025. január 1-től lesz érvényes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?