Nézze meg, milyen új autók érkeznek 2022 első félévében

Jogger
Pozsony |

2022 nemcsak új utakról és új szabályokról, hanem értelemszerűen új autókról is szól. Az Új Szóban pedig idén is azon leszünk, hogy a lehető legtöbb új járgányt leteszteljük, s ha a járványhelyzet megengedi, a nemzetközi sajtóbemutatókra, kiállításokra és tesztelésekre is ellátogatunk. Az első félévben ezeknek a modelleknek a teszteléséről olvashatnak lapunk nyomtatott kiadásában és itt a honlapunkon.  

Dacia Jogger

Már ebben a hónapban kellene például kipróbálnunk a Dacia újdonságát, a Joggert, amellyel a francia kézben levő román márka visszatér a B szegmensbe tartozó kombikhoz. Nem kizárt, ez lesz az év egyik legsikeresebb autója a családok körében, hiszen a Dacia szerint ez lesz a piac legolcsóbb, hétszemélyes kombija. Erről tanúskodik a kezdőár is, amelyet 13 550 euróban határoztak meg, ezért nem is kell csodálkozni azon, hogy a modell motorkínálata gyengébb lesz, s a járgányt csak kézi váltóval lehet majd megrendelni.

Galéria

Megane E-Tech

Nem feledkezhetünk meg a Renault talán legnagyobb idei újdonságáról, az új, tisztán elektromos Megane-ról. Az újdonság már csak 130 és 218 lóerő teljesítménnyel bíró elektromotorral lesz rendelhető, az akkumulátorok teljesítménye 30 vagy 60 kWh lesz, a hatótávolság pedig 300 és 450 kilométer között fog mozogni.

A Renault egész modellpalettájának jelentős átalakítására készül. Mivel 2025-ig összesen 14 új modellt akar a piacra dobni, némelyik gyártását kénytelen befejezni. 2022-ben mindez három modell életébe kerül. Elsőként tavasszal befejezik a Talisman gyártását. Ezt követően nyáron búcsúzhatunk az Espace MPV-től 2022 végén pedig a Grand Scenic gyártását is befejezik.

Galéria

Az új Karoq

A felújított Škoda Karoq első tulajdonosai idén tavasszal fogják megkapni járgányaikat. A 21 270 eurót érő alapban, Active felszereltségi szintben már csak háromhengeres egyliteres 1,0 TSI erőforrást lehet kombinálni 81 kW (110 LE) teljesítménnyel. Ez azt jelenti, hogy a motor csak hatgangos kézi váltóval rendelhető, klasszikus sebességtartót tartalmaz, 6,5 colos érintőképernyő áll rendelkezésre a médiarendszer kezelésére. A korábbi háromágú kormánykereket kétágúra cserélték.

Jó hír, hogy a felújított Karoq még dízelmotorral is rendelhető, sőt, aki négykerék-meghajtást szeretne, annak az alapkínálat szerint jelenleg nincs is más lehetősége, ez ugyanis csak az erősebb dízelváltozattal elérhető.

Galéria

A dizájn világa

Februárban elsősorban azoknak fogunk kedvezni, akik az autók mellett a képzőművészetet is szeretik. Elfogadtuk a BMW meghívását Firenzébe, korunk legvitatottabb képzőművésze, Jeff Koons által tervezett 850i xDrive Gran Coupé európai bemutatójára. Az autóról egyelőre nem sok mindent tudni, valószínűsíthető, hogy a Koonsra jellemző képregényekre emlékeztető elemekkel lesz kidíszítve a külseje. A járgány egyébként limitált szériában lesz elérhető, csak néhány ezret gyártanak le belőle.

Az új Enyaq

Márciusban fogunk beülni egy további újdonság, mégpedig a Škoda Enyaq Coupé iV volánja mögé. Legnagyobb változás értelemszerűen a dizájnban várható, minden jel szerint ez lesz a Škoda legmutatósabb modellje. A járgány még áramvonalasabb lesz az alapváltozathoz képest. A WLTP ciklusban 520 kilométerről 535 kilométerre növelték az elektromos autó hatótávolságát, ami, valljuk be őszintén, nem nagy szám, de várjuk ki a végét, lehet, még tartogat némi meglepetéseket a járgány.

Enyaq

BMW iX

Bár egy rövid időre már megfordult szerkesztőségi garázsunkban, a szlovák piacra csak idén fog beköszönteni a BMW iX elektromobil. Ez a márka első olyan autója, amelyet kezdetektől fogva elektromos meghajtású autóként gyártottak. Ezért történhetett az, hogy a járgány tulajdonképpen tetőtől talpig eltér mindentől, amit a BMW eddigi modelljeiből megismerhettünk.

A formavilága engem leginkább a BMW kis elektromobiljára, az i3-ra emlékeztet. Ennél is nagy volt a felháborodás a szokatlan dizájn miatt, ám most már talán senki sem kételkedik abban, hogy igazán időtálló külsőt és utasteret kapott. Hasonló a helyzet az iX3-mal is. A BMW új zászlóshajójának kezdőára nem egész 80 ezer euró lesz, a legnagyobb teljesítménnyel bíró változat alap-ára 104 ezer euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?