Egy hét minden idők legdrágább Škodájának volánja mögött

Enyaq
Pozsony |

Az Enyaq azon elektromobilok közé tartozik, amelyekkel a hosszabb távolságoktól sem kell visszariadni, bár tény, ennyi pénzért már azért elvárnám, hogy legalább Kassáig eljussak egy feltöltésre. Az autón csak egyetlen dolgot tudok kifogásolni, mégpedig az árát. Másrészt, az elektromos meghajtású autók mind drágák, erről pedig nem a márka, hanem a túl drága technológia tehet.

Nem ez az első alkalom, hogy lehetőségem volt kipróbálni a Škoda elektromos SUV-ját. Először áprilisban vezettem az iV 80 jelölésű változatot, majd júniusban az Enyaq Sportline iV kivitelezéssel is megtettem jó pár kilométert a nemzetközi bemutatókon Csehországban. Most ugyancsak a iV 80 jelölésű változatot kaptam meg hosszabb tesztre.

Kapcsolódó cikkünk

Kezdetnek

A tesztautó First Edition limitált szériában volt, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy óriási, 21 colos kerekei voltak, ugyanúgy ennek a csomagnak a részei voltak a Matrix LED fényszórók. A standard, értelmét veszített hűtőrács kicsit furán néz ki, határozottan ajánlom az extrának számító megvilágított, Crystal Face hűtőrácsot. Amire biztosan ügyeljenek, az az elülső, kissé kinyúló szpojler, amely szerintem főként a városi forgalomban nagyon könnyen megrongálódhat – akár az előttünk parkoló autóktól, vagy a járdaszegélytől.

Az utastér nagyon jó kivitelezésű, és ismét kicsit más attól, amit a Škodánál eddig ismerhettünk. Tán a legnagyobb meglepetést a volán előtt található miniatűr 5,3 colos műszer- egység fogja okozni. Az aktuális sebességen kívül a navigáció vagy a vezetést segítő rendszerek adatait is megjelenítheti.

Ettől már sokkal vonzóbb a 13-colos központi érintőképernyő – itt jeleníthetjük meg a legfontosabb információk többségét. A Škodánál megszokhattuk az intuitív, könnyen elsajátítható kezelést, s ez a médiarendszerre is vonatkozik. A képernyő grafikája egyébként nagyon éles, és főleg szép, átlátható.

Értelemszerűen az Enyaqot elsősorban az elektromos meghajtás miatt fogják megvenni, ám akit érdekel például a csomagtér térfogata, annak elárulom, hogy ebben a járgányban alapban 585 liter áll rendelkezésre, ami bőségesen elég. Díjazni fogja az is, aki egészségkárosodással élő személyeket szállít, hiszen a csomagtér elég széles és mély ahhoz, hogy a járókerettől a kerekesszékig minden segédeszköz kényelmesen elférjen benne.

Enyaq

Stresszmentes vezetés

Az elektromos meghajtású autók használatának velejárója gyakran a hatótávolsággal összefüggő stressz. Elérek a maradék árammal a legközelebbi töltőállomásig? Nem fogok az út közepén maradni lemerült akkuval? Mit csinálok, ha foglalt lesz a kiszemelt töltő, eljutok még a következőig? A tesztelt Enyaqban nem kell ilyesmitől tartani. A gyári adatokban szereplő 510 kilométeres hatótávolság ugyan teljes fikció, a négyszáz kilométert viszont kényelmesen elérhetik. Útban Pozsonyból Losoncra 19,7 kW/h volt a fogyasztás 100 kilométeren, visszafelé viszont még kevesebb, csak 16,8 kW/h. Az egyhetes átlag végül 860 kilométer megtétele után kerek 18 kWh maradt. Ráadásul a töltésre sem fog rámenni a fél napjuk. Mivel az Enyaqot 125 kW teljesítménnyel is tölthetik, a gyakorlat is igazolta, hogy a szinte teljesen lemerült elemek fél óra, maximum 40 perc alatt 80–90 százalékra feltöltődnek.

Az Enyaq egyébként 50, 60 és 80 változatban elérhető, 109-től 225 kW-ig terjedő teljesítménnyel. A tesztautó ezen a téren mondjuk a középmezőnybe tartozott. Az Enyaq iV 80 akkumulátorainak rendelkezésre álló kapacitása 77 kWh, ehhez még egy 150 kW teljesítményű hátsó elektromotor társul. Ami a papírformát érinti, ez nem is olyan rossz eredmény, viszont ha tovább olvasnak, akkor megtudják, hogy az autó súlya ebben a kivitelezésben már eléri 2,2 tonnát, ezt pedig egyszerűen érezni. Mivel a 310 Nm-es forgatónyomaték azonnal a rendelkezésre áll, mérget vehetnek rá, hogy a kereszteződésről mindig elsőként fognak kistartolni. Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy az Enyaq hátsókerék-meghajtású, minek köszönhetően a járgány fekvése, stabilitása nedves útfelületen is sokkal jobb. Városban nagyon agilis, országutakon és sztrádákon már inkább a visszafogott tempót kedveli.

Csak ne kerülne ennyibe

Az Enyaq egyébként rendkívül kényelmes, egyenetlen utakon is magabiztos. Én nagy valószínűséggel inkább az alapban kínált 19 colos kerekeket választanám, hiszen a 21-es abroncsok cseréje anyagi szempontból sem éppen a legvonzóbb. Másrészt, aki már kiad ennyi pénzt egy autóra, annak a legkisebb baja az abroncscserével összefüggő extra kiadás lesz. Ezzel elértem az autó, korábban már említett legnagyobb negatívumához, ami szerintem az ára.

Miért ez a legdrágább Škoda? Hát elsősorban azért, mert a fapados alapváltozata is 36 750 euróba kerül. Az általam tesztelt 80-as változat Loft felszereltségi szintben 49 610 eurónál kezdődik, a First Edition Plus ára pedig a 62 ezer eurót is túllépi. Jól olvasták, ez nem elütés.

Ezért az összegért persze egy rendkívül gazdagon felszerelt járgányt kapnak. Nemcsak a felhasznált technológia és akkumulátor kerül sokba, a tesztautóban volt egy hatalmas panoráma üvegtető, az összes, ebben a modellben elérhető vezetést elősegítő és biztonságot növelő asszisztens rendszer, head-up kijelző, Laura hangvezérlés, ülésfűtés és még sorolhatnám. Egyértelműen minden idők legdrágább Škodájáról van szó, és akkor még nem is beszéltem az összkerékhajtással rendelkező 80x vagy az RS változatról. Csak a margóra jegyzem meg, hogy a 80x már kapható Szlovákiában, 51 880 eurós alapártól. Ez pedig további kommentárt azt hiszem nem is igényel.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?