A szakértők bírálják az abortusztörvényt

abort
Pozsony |

Ahelyett, hogy visszatérünk a középkorba, és ellehetetlenítjük a biztonságos hozzáférést a művi terhességmegszakításhoz, csatlakozzunk inkább a fejlettebb országokhoz, ahol az abortusztabletta már évek óta elérhető alternatíva – véli Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke.

Anna Záborská (OĽaNO–Keresztény Unió) javaslatáról, mely a terhes nők védelme elnevezést viseli, a ma kezdődő parlamenti ülés folyamán döntenek a képviselők. Az első olvasatban 75-en támogatták a konzervatív politikus tervezetét, az abortusz feltételeinek szigorítása azonban éles kritikát váltott ki a nőgyógyászok, gyermekorvosok, szülésznők, nővérkék, jogvédők, emberjogi aktivisták és különböző civil szervezetek részéről. Cigániková hétfőn délelőtt szakmai munkatalálkozót szervezett, amelyen részt vettek a szakmai közösség elismert képviselői. Az orvosok és egészségügyi dolgozók nyílt levélben kérik a parlamenti képviselőket, ne támogassák az abortusztörvényt –  délig több mint 220-an csatlakoztak a felhíváshoz, köztük Martin Redecha, a Szlovák Nőgyógyászati és Szülészeti Társaság elnöke, valamint Iveta Lazorová, a Szlovák Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának elnöke.

A kötelező várakozási idő meghosszabbítása (48-ról 72 órára) szerintük megkérdőjelezi a nő döntési képességét. Különösen nyugtalanul figyelik a beterjesztők azon szándékát, mely által az egészségügyi okokból elvégzett terhességmegszakítást azon beavatkozások közé sorolják, amelyeknél kötelező a várakozási idő betartása. A műtétet csak abban az esetben végezhetik el haladéktalanul, ha az „anyát közvetlen életveszély fenyegeti”. „Az a véleményünk, hogy a jelenleg hatályos 48 órás határidő arra, hogy a nőnek elég ideje legyen dönteni, a gyakorlatban teljesen szükségtelennek mutatkozik” – mondta Miroslav Borovský, az egészségügyi minisztérium nőgyógyászati és szülészeti főtanácsadója, majd hozzátette, ez az előírás csak meghosszabbítja az eleve értelmetlen határidőt. Az abortusz megelőzésének kulcsa szerinte a szexuális nevelés és az elérhető fogamzásgátló.

Peter Kováč orvos és jogász figyelmeztetett, a törvénymódosítás olyan szintű bizonytalanságot okoz, hogy a nőgyógyászok nem fogják vállalni az abortusz elvégzését, mivel nem merik megkockáztatni a 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetést. A reklám betiltását illetően elmondta, a javaslat alapján az orvosi segédeszközöket tartalmazó katalógus is illegálisnak számítana. Redecha rámutatott, 2018 óta 19 javaslatot nyújtottak be a parlamentbe ebben a témában, a szakorvosok véleményét azonban egy javaslat kidolgozásánál sem kérték ki a törvénytervezet szerzői. „Az egyetlen segítség a nők számára az lenne, ha törvényhozásba bekerülne az abortusztabletta, amely elérhető a fejlett országokban” – hangsúlyozta. Adriana Mesochoritisová politológus a Možnosť voľby szervezet kutatására hivatkozva elmondta, a nők 90%-a szerint kellene, hogy legyen választási lehetőségük a műtét, illetve gyógyszeres kezelés között. Cigániková kijelentette, módosító javaslattal próbálják meg átültetni a kevésbé invazív módszert, amit a szakértők már évek óta sürgetnek.

A Nebudeme ticho kezdeményezés keretein belül hétfőn késő délután országszerte tüntetésekre került sort, ahol Záborská törvényjavaslata ellen tiltakoztak és a nők reprodukciós jogainak védelméért vonultak az utcára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?