A kormány elfogadta a kisebbségi kultúrákkal foglalkozó stratégiai dokumentumot

Pozsony |

A közeljövőben tárcaközi egyeztetésre kerül sor a kulturális turizmus és a Szlovákiát külföldön reprezentáló jelentősebb projektek témájában. A Kulturális Minisztérium a kormány elé terjesztette a helyi és a regionális kultúra, valamint a nemzeti kisebbségek kultúrájának fejlesztéséről szóló, 2030-ig érvényes stratégiai dokumentumot, melyet kedden (június 25.) jóvá is hagyott a kabinet.

A javasolt intézkedések között szerepel, hogy a kulturális tárca szakértői segítsék az ország kulturális örökségének bemutatását, elsősorban a tájékozott és igényes külföldi látogatókat, vagyis a kulturális turizmus iránt érdeklődőket célozva meg. Ez utóbbi hatékonyabb támogatása érdekében a dokumentum szerint szükség lesz a dotációs rendszer megreformálására, valamint a törvényi szabályozás megváltoztatása is. Módosítani kell például a kulturális tevékenységekről és közművelődésről szóló törvényt, illetve növelni kell a módszeresen képzett és megfelelő javadalmazásban részesülő kulturális dolgozók számát.

A nemzeti kisebbségek kultúrájának fejlődését több intézkedéssel segítenék elő, az egyik egy kortárs kisebbségi kultúrával foglalkozó központ létrehozására vonatkozik. A dokumentum továbbá tartalmaz egy olyan javaslatot is, hogy a statisztikai felmérések rendszerében jelenjen meg a nemzeti kisebbségek kultúrájának témája is.

Rigó Konrád kulturális államtitkár bízik benne, hogy a stratégia nem csak papíron marad. „Ez az első kormány elé terjesztett stratégiai dokumentum, amely a nemzeti kisebbségek kultúrájával foglalkozik. Az anyagra úgy kell tekintenünk, mint az állami feladatok részletekbe menő kidolgozásának elementáris alapjára, amely megteremti a valódi lépések feltételeit is” – fejtette ki Rigó, utalva rá, hogy ha nem történnének valódi lépések, az azt jelentené, hogy azok, akik a szóban forgó folyamatokat kezelik, kudarcot vallanak a munkájukban.

A helyi és a regionális kultúra, valamint a nemzeti kisebbségek kultúrájának fejlesztéséről szóló, 2030-ig érvényes stratégiai dokumentum kidolgozásakor a kormányprogramból és a 2018-2020 közötti időszakra vonatkozó kulturális stratégiai dokumentum megvalósítását előirányzó cselekvési tervből indultak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?