A kormány az iskolakezdésről tárgyalt, Krajčí már a második hullámot emlegeti

koronavírus
Pozsony |

A kormány szerdai ülésén az iskolakezdéssel kapcsolatos részletekről döntöttek, Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter javaslata végül nem ment át. A tárcavezető mindeközben a koronavírus-járvány második hullámának megérkezéséről beszélt, amit a keddi vírusadatok is alátámasztanak. A szakértők azonban állítják, pánikra még így sincs ok.

A járványbizottság keddi tanácskozása egészen estig húzódott. A szakértők végül elfogadták Szlovákia járványtervét, amelyről mi is beszámoltunk. Krajčíék azonban nem csak erről a pontról tárgyaltak. Szóba kerültek a védőoltásokról szóló intézkedések, valamint az iskolakezdés körülményei is. Utóbbival kapcsolatban az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy szeptember 2-án egészséges gyerekek üljenek vissza az iskolapadokba.

Becsületbeli nyilatkozat

A tárcavezető ezért beterjesztett egy javaslatot a kormány elé, melynek értelmében a szülőknek egy becsületbeli nyilatkozatot kellett volna kitölteniük arról, hogy az iskolakezdés előtt 14 nappal nem jártak külföldön, valamint arról, hogy a gyermekük az utóbbi két hétben nem vett részt 100 főnél nagyobb rendezvényeken és nemzetközi gyerektáborokban. Ez az intézkedés az óvodákra is vonatkozott volna.

Ami a külföldi utazást illeti, a becsületbeli nyilatkozatban nem tettek volna különbséget a kevésbé veszélyesnek titulált (zöld) és a veszélyesként számon tartott (vörös) országok között, minden egyes államra vonatkozott volna az intézkedés. A gyermekek akkor térhettek volna vissza az iskolába, ha a hazaérkezés után 5 nappal átesnek a tesztelésen, és kiderül, hogy nem fertőződtek meg. A tesztet viszont a szülőknek kellett volna kifizetniük. Krajčí ezzel kapcsolatban elmondta: egyáltalán nem tartja jó ötletnek az utazást, pláne nem az iskolakezdés előtt.

Marek Krajčí

Krajčít leszavazták

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter azonban nem értett egyet a javaslattal. Elmondása szerint nem lenne igazságos, ha azokat a diákokat is tesztelni kellene, akik zöld kategóriába tartozó országból térnek haza, hiszen ezeket eddig biztonságosnak tartottuk. Ehelyett azt javasolta, hogy a becsületbeli nyilatkozatban a szülők azt írják alá, hogy a gyermekükön nem észlelnek semmilyen, koronavírusra utaló tünetet.

A kormány szerdán végül elutasította Krajčí ötletét, de még nem tudni biztosan, hogy Gröhling javaslata megállja-e a helyét, hiszen a becsületbeli nyilatkozat szövegét egyelőre nem tették közzé.

Külföldi diákok

A Szlovákiában tanuló külföldi diákokat azonban mindenképpen le szeretnék tesztelni. Gröhling szerint nagyjából 20 ezer diákról lehet szó, akiket a teszteredményekig karanténba helyeznének. Az intézkedés a középiskolásokra és az egyetemistákra egyaránt vonatkozik. A miniszter hozzátette: mindenképpen el szeretnék kerülni az országos iskolabezárást, ezért ha valamelyik intézményben megjelenik a vírus, csak az adott iskolát fogják bezárni, és csak bizonyos időre. Az oktatási minisztérium augusztus 18-án ismerteti az iskolakezdéssel kapcsolatos további részleteket.

Branislav Gröhling

Második hullám

Az iskolakezdést különösen feszülten várja a kormány, hiszen ezekben az intézményekben nagyon könnyen terjedhet a vírus, a jelenlegi adatok pedig nem túl biztatók. Olyannyira nem, hogy Krajčí bejelentette: Szlovákia már a koronavírus-járvány második hullámát éli meg. Ezt támasztják alá a legújabb vírusadatok is: kedden 3131 tesztet végeztek, és 75 új fertőzöttet találtak. Utoljára április 22-én regisztráltak ennyi beteget egy nap leforgása alatt. Haláleset szerencsére nem történt, 10 személy pedig felépült, így jelenleg 775 aktív fertőzöttről tudunk. 58 személyt kezelnek kórházban, közülük 40-nél már kimutatták a vírust, a többiek a teszteredményre várnak. Két személy van intenzív osztályon, ketten pedig lélegeztetőgépre szorulnak.

Galántán új gócpont van

A legtöbb fertőzöttet kedden Nagyszombat megyében azonosították, itt 30 személynek lett pozitív a koronavírustesztje. Közülük 21-en a Galántai járásban élnek, 4-en a Nagyszombatiban, 3-an a Dunaszerdahelyiben, 2-en pedig a Szakolcaiban. A tvnoviny.sk információi szerint a Galántai járásban a diószegi Fekollini cég alkalmazottai fertőződtek meg, a cég szendvicsek és bagettek forgalmazásával foglalkozik. A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) úgy tájékoztatott, hogy a Dunaszerdahelyi járásban talált 3 fertőzött közül ketten szintén a galántai betegekkel kerültek kapcsolatba, egy személy pedig egy már korábban azonosított fertőzöttel találkozott. A Nagyszombati járásban regisztrált betegek közül ketten szintén a galántai gócpontból kapták el a vírust, a másik két személy pedig külföldről hozta haza, de ők szigorúan betartották a hivatal előírásait, így nem valószínű, hogy továbbadták a betegséget. A Szakolcai járásban talált 2 fertőzöttről egyelőre nem tudni, hol betegedtek meg.

A második legtöbb beteget Pozsony megyében találták (23), ezután következik Trencsén (7), majd Kassa (5) megye. Zsolna megyében 4, Eperjes megyében 3, Besztercebánya megyében 2, Nyitra megyében pedig 1 új fertőzöttet találtak.

Felesleges a pánik

Bár az egészségügyi miniszter a második hullámról beszél, mégis kiemelte: nem kell pánikba esni, hiszen a Közegészségügyi Hivatal irányítása alatt tartja a helyzetet. Ján Mikas országos tiszti főorvos elmondta, hogy a vírusadatok ugyan lassacskán megközelítik az áprilisi számokat, de fontos különbség, hogy nem beszélhetünk tömeges megfertőződésről, hiszen a járványügyi szakemberek szinte minden egyes fertőzöttnél vissza tudják keresni a vírus forrását. Ezt követően felkeresik a betegekkel kapcsolatba lépett személyeket, izolálják őket, majd 5 napon belül ingyenes teszten esnek át.

Lesz elég teszt

Korábban felmerült, hogy Szlovákiában vészesen fogynak a koronavírustesztek. Marek Krajčí ezzel kapcsolatban elmondta: az állami laboratóriumokban még körülbelül 37 ezer teszt áll rendelkezésükre.

tesztek

A magánlaboratóriumokra ez nem vonatkozik, ők ugyanis elegendő tesztet tudnak bebiztosítani. A tárcavezető szerint azonban az állami laboratóriumokban sem lesz különösebb probléma, hiszen nemsokára újabb adag teszt érkezik.

„Az Állami Tartalékalap elnöke jelezte nekem, hogy augusztus 25-én ér véget egy nagyszabású közbeszerzés, aminek eredményeként több tízezer teszt érkezik az intézmény raktárába”

– jelentette ki az egészségügyi miniszter. Mikas hozzátette: Szlovákiában jelenleg annyi tesztet végeznek naponta, amennyire szükség van. Szeptemberben viszont, az influenzajárvány érkeztével várhatóan több tesztre lesz szükség, mint az utóbbi hetekben.

Mi lesz az oltással?

A járványbizottság tárgyalt a védőoltásokról is. Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint a koronavírus elleni oltás nem lesz kötelező, akik viszont beoltatják magukat, azok jelentős előnyben részesülnek, hiszen a hatásos vakcina a lehető legjobb módszer a vírus terjedésének megállítására.

„Tegyük fel, hogy valaki egy tervezett műtétre készül. Ebben az esetben be kell majd bizonyítania, hogy nem terjeszti a vírust, hiszen csak ekkor műthetik meg. Két választása lesz: vagy beoltatja magát, vagy pedig felmutat egy negatív koronavírustesztet, amit magának kell megfizetnie. Ugyanígy lehet a külföldi utazásokkal is”

– mondta az egészségügyi miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?