A Fidesz és a Smer új Duna-hidakkal kötné össze a barátságát

Németh Zsolt
Pozsony |

Németh Zsolt (Fidesz), a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint újabb Duna-hidak épülhetnek Szlovákia és Magyarország között, ugyanakkor arról is beszélt, a Smer egy olyan partnerük, amellyel sok mindenben egyetértenek.

V4-es államok parlamentjeinek külügyi bizottságai hétfőn Pozsonyban találkoztak, majd a magyar törvényhozás ezen szakbizottságát vezető Németh a Szövetség képviselőivel is egyeztetett. Az utóbbi találkozó utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, a szlovák-magyar határon két új Duna-hidat szeretnének építeni. „Az egyik Győr és Dunaszerdahely magasságában valósulhat meg, a másik pedig az Esztergom és Párkány közötti új Duna-híd lesz” – mondta a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. Németh hozzátette, az Ipoly folyón is újabb hidak, köztük kerékpáros átkelők valósulnak meg. Arról is beszélt, jelenleg a tervezési fázis zajlik. Úgy látja, a vonatkozó uniós folyamatok lassúak. „Nekünk egy nagyon komoly kérdés, hogy hogyan tudjuk az uniós pénzeinket lehívni” – tette hozzá. Szerinte, ha sikerül hozzájutniuk az uniós támogatásokhoz, akkor a szeptember 30-a után felálló új szlovák kormány hivatali időszakában az említett infrastrukturális nagyberuházásokat meg tudják valósítani.

Szlovákiában szeptember 30-án tartják az előrehozott parlamenti választást, a felmérések szerint a Peter Pellegrini vezette Hlas a legnépszerűbb párt, a Robert Fico vezette Smer, amelyből Pellegriniék kiváltak, pedig a második a rangsorban. Németh szerint érdekes kérdés, hogy megbízható partnernek tekintik-e az utóbbi formációt. Elmondta, röviddel a sajtótájékoztató előtt tárgyalt a smeres Marián Kéryvel, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnökével. Arról számolt be, Kéry a V4-es együttműködés, de a család- és társadalompolitikai kérdésekben is azonos állásponton van a magyar kormánnyal. „Ugyanakkor mindannyian emlékezünk a múltra is, emlékezünk arra, hogy az első Fico-kormány időszakában milyen események történtek: az a bizonyos dunaszerdahelyi focimeccs, Malina Hedvig ügye és a kettős állampolgársággal szembeni ellentörvény. De emlékezünk arra is, hogy a második Fico-kormány idején hogyan sikerült elindulni egyfajta párbeszéd útján a két ország között” – mondta Németh. Majd arról beszélt, a választáson kiderül, mekkora mandátumot kap a Smer. „Kizárólag a szlovákiai választóknak, beleértve a szlovákiai magyar választókat, a feladata eldönteni, hogy ebből milyen következtetések fognak adódni” – jelentette ki. Hozzátette, bízik benne, hogy a szlovákiai magyarok képviselete olyan megállapodást fog kötni, amely az itteni nemzetiségi közösség és a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatok érdekeit fogják szolgálni. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter tavaly december elején közös sajtótájékoztatót is tartott Robert Ficóval, ahol a tárcavezető arról beszélt, „a magyarok hálával tartoznak” a Smer elnökének. Fico pedig az ukrán fegyverszállítások leállításával kapcsolatban kijelentette, ha kormányon lennének, pont úgy járnának el, ahogy Orbán.

Németh most arról is beszélt, az ukrajnai háború az elmúlt évben megnehezítette a V4-es együttműködést, de úgy látja, ezek a hullámok elülőben vannak. Szerinte fontos, hogy a négy ország kooperációja erősödjön. Ennek némileg ellentmond, hogy Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter a közösségi oldalán élesen, sőt vulgárisan bírálta Orbán Viktort (Fidesz), amiért az Ukrajnának való katonai segítség ellenzésével szerinte a magyar kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kollaborál. Németh magával a háborúval kapcsolatban elmondta, a V4-es államok alapvető stratégiai célokban egyetértenek. „Ukrajnának a területi integritását, beleértve a Krímet és a szuverenitását Magyarország is mellszélességgel, határozottan és egyértelműen támogatja” – jelentette ki Németh.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?