5 újdonság a nyugdíjak körül

nyugdíjas pénz

Mutatjuk, mit kell tudnia!

Valorizáció: A Szociális Biztosító már januárban automatikusan megemelte a nyugdíjakat. A 2024 előtt megítélt nyugdíjak január óta 3,6 százalékkal, az újonnan megítélt nyugdíjak pedig 14,5 százalékkal emelkedtek.

Rokkantági nyugdíj: A Szociális Biztosító idén is folytatja a rokkantsági nyugdíjban részesülők orvosi ellenőrzését. Mindez a társadalombiztosítási törvény 4. mellékletének 2023. augusztus 1-jén hatályba lépett módosításával összefüggésben történik, amely szerint az értékelő orvosoknak 2023 végéig a módosítás hatálya alá tartozó rokkantsági esetek 25 százalékát kell felülvizsgálniuk. A rokkantság százalékos arányának tényleges felülvizsgálata a módosítás szerint 2025. július 31-ig tart.

Nyugdíjkorhatár: Jó hír, hogy a nyugdíjkorhatár idén nem változik. Így 64 évesen még nnyugdíjba lehet vonulni. Idén azonban már jön egy változás, amely az 1967-es születési évvel rendelkezőket érinti, vagyis a nyugdíjkorhatár emelése ismét a várható élettartamhoz lesz kötve. A munkaügyi minisztérium tehát öt évvel előre fogja meghatározni a nyugdíjkorhatárt, és ez már 2024-re is érvényes. A nyugdíjkorhatár gyermekenként hat hónappal történő csökkentése változatlan marad.

Nyugdíj-előrejelzés: A társadalombiztosítási törvény módosítása új kötelezettséget is bevezetett a Szociális Biztosító számára. Minden évben a naptári év május 31-ig el kell küldenie az úgynevezett nyugdíj-előrejelzést, azaz tájékoztatást a nyugdíjbiztosításról és a várható nyugdíjjogosultságról. Erre a biztosító 2026-ban köteles először.

EUP: A nyugdíjrendszer másik újdonsága a biztosított elektronikus számlájának (EUP) bevezetése, amely a biztosított meglévő egyéni számláját váltja fel. Ha ezt a Szociális Biztosítótól kéri, évente egyszer kap egy úgynevezett EUP-kivonatot. A biztosító a kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül küldi el Önnek a kimutatást.

(zivot.pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?