Nem mondják el Csollány halálát az Exatlonosoknak – többen jól ismerték Szilvesztert

Exatlonosok
Magyarország |

Monoki Lehel, az Exatlon Hungary All Star műsorvezetője nemrég Instagram Live-ban válaszolt a nézői kérdésekre. Előkerült az is, hogy elmondják-e Csollány Szilveszter halálhírét.  

A Győri Új Szó is hírt adott Csollány Szilveszter haláláról, s arról, miként emlékszik rá győri edzője és iskolája  . Az olimpiai bajnokról soha annyit nem beszéltek, mint a tragédiája után, ez Magyarországon már csak így van. Korábban szerepelt az Exatlon című realityben, s mivel most fut az „All Star” évad, ezért ennek kapcsán is előkerült a neve. A kérdést és a választ a Promotions.hu szúrta ki: Monoki Leheltől kérdeztek a nézők, s arról is érdeklődtek, hogy Csollány halálhírét megosztják-e a versenyzőkkel.  

Monoki Lehel elmondta, hogy a műsor szerkesztői úgy döntöttek, nem mondják el a játékosoknak a tragikus hírt, mivel a jelenlegi versenyzők közül többen is vannak, akik együtt szerepeltek Szilveszterrel az Exatlon 2. évadában. A cikk bővebben itt olvasható.  

A Blikk is foglalkozott Csollánnyal, arról írtak, amelyről korábban a Győri Új Szó is, hogy tüdőátültetés menthette volna meg az olimpiai bajnok életét. Mint írják: Csollány tüdeje annyira roncsolódott, hogy a hosszan tartó kezelés alatt egyértelművé vált, átültetésre is szüksége lesz. Fontos, hogy a transz-plantációt csak azoknál lehet elvégezni, akiknek – a tüdejüket kivéve – a többi létfontosságú szerve kielégítő állapotban van, így a Tüdőtranszplantációs Várólista Bizottság alkalmasnak ítéli állapotukat a beavatkozásra. Jelenleg 17 magyar beteg vár ilyen beavatkozásra, Európában pedig 600-an várnak új tüdőre – köztük többen koronavírus miatt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?