Világszerte rohamosan nő a lítium iránti kereslet

Budapest |

<p>Alapvetően az elektromos autók, valamint az okostelefonok és az egyéb modern elektronikai eszközök terjedése miatt nőtt meg szerte a világban az azok akkumulátorát alkotó, különleges áramtároló képességű lítium iránti kereslet - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.</p>

Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta: a lítium ára 2010 óta 20 százalékkal emelkedett, míg a 2000-ben mintegy 60 ezer tonnás globális lítium-felhasználás megduplázódására tíz évre volt szükség, addig a 2010. évi 120 ezer tonnás érték az előrejelzések szerint már 2017-re elérheti a 240 ezer tonnás felhasználást.      A lítium-kereslet elsősorban az újratölthető elemek, például a hibrid autókba kerülő akkumulátorok növekvő felhasználásának köszönhetően akár évi 11 százalékkal emelkedhet a jövőben - mondta Juhász Gergely.       A növekvő kereslet kielégítésére bőségesen elegendőek a világ 13 millió tonnára becsült lítiumkészletei, melyek döntő többsége a Föld ma még érintetlen területein, Dél-Amerikában, az úgynevezett lítium-háromszögben találhatóak, így Bolíviában, ahol a készlet 34 százaléka lelhető fel, Chilében, amely a lítiumkészlet 31 százalékával rendelkezik, és Argentínában, ahol a készletek 6 százaléka van. További 8 százalék az Egyesült Államokban, 3 százalék pedig Ausztráliában található.      A dél-amerikai készletek több mint a fele a világ legnagyobb kiterjedésű és legmagasabban, 3650 méteren, az Andok hegységben lévő, kiszáradóban lévő bolíviai Salar de Uyuni sósivatagban helyezkedik el. Ott a lítium források a legkönnyebben és a legalacsonyabb költséggel bányászhatók ki. A Conclude vezérigazgatója szerint ugyanakkor Bolíviában a technikai problémák és a várható környezeti károk miatt még nem indult el a nagybani kitermelés.      A növekvő kereslet hatására a lítium árát meghatározó, a melléktermékekkel (kálium-szulfáttal, nátrium-szulfáttal) együtt számított lítium karbonát egyenértékes (LCE) termék egyre többe kerül. Míg tonnájáért 2000 elején még "csupán" 2 ezer dollárt kellett fizetni, addig 2008-ban már 5 ezret, jelenleg pedig már 6 ezer dollár körüli összeget.      A lítium ára nagyban függ a tisztaságától, Juhász Gergely szerint így alapvető, hogy a gyártóknak legalább az elem minőségű, 99,5 százalék tisztaságot sikerüljön elérni, Németország például idén tavasszal jelentette be, hogy sikerült 99,8 százalékos tisztaságú lítiumot előállítania. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?