Tele vannak az ukrán börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható

börtön k

Tíz-húszezer elítéltet lehetne mozgósítani a hadban álló fegyveres erőkhöz a büntetés-végrehajtási rendszerből, nem utolsósorban azért, mert Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök – jelentette ki Denisz Maljuszka a BBC ukrán kiadásának adott és pénteken megjelent interjújában.

A tárcavezető kiemelte, hogy főként az előzetes letartóztatásban lévők fogdák vannak tele, különösen a nagyvárosokban. „Nem utolsó sorban ezért agitálok a fogvatartottak és elítéltek mozgósításáért, vagyis hogy ne sérüljön a meghatározott területen fogva tartottak létszámára vonatkozó előírások” – mondta. Maljuszka amellett érvelt, hogy a gyilkosságért elítéltek is mozgósíthatók legyenek. „Miért megy az ember háborúba, ha nem azért, hogy gyilkoljon? Sőt, ha gyilkosokról beszélünk, különösen az életfogytiglanra ítéltekről, ők gyakorta olyan emberek, akik nagyon fiatalon, 18-19 évesen követték el a gyilkosságot” – fejtette ki a miniszter.

Az ukrán parlament szerdán fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezi bizonyos kategóriájú bebörtönzöttek mozgósíthatóságát, amennyiben önként jelentkeznek szolgálatra. Az előterjesztés szerint azonban továbbra sem szolgálhatnak az ukrán fegyveres erőkben a szándékos emberölést elkövetők, nemi erőszaktevők és a pedofilok, a korrupt hivatalnokok, az ország nemzetbiztonsága ellen vétők, valamint kábítószer illegális előállításáért, megszerzéséért, terjesztéséért vagy birtoklásáért elítélt személyek. Ezek közül is csak olyanok mozgósíthatók, akiknek legfeljebb három év maradt hátra a büntetésükből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?