Vadonatúj tarifacsomag – áremelés nonstop

Árat emel, és átalakítja a tarifacsomagokat az Orange

Augusztus 18-tól ismét árat emel az Orange, az ügyfeleknek nem egész fél éven belül kétszer is dönteniük kellett: vagy elfogadják, hogy ezentúl 2-3 euróval magasabb a számla, vagy távoznak.

Ám hiába választanak új szolgáltatót, szinte biztos, hogy ott sem ússzák meg az áremelést: akárcsak márciusban, várhatóan most is mind a négy mobilszolgáltató követi az Orange példáját, és árat emel. A fél éven belüli két emelés együtt már 3–6 eurós drágulást jelent, ami az átlagos tarifacsomagokkal számolva is legalább 20 százalékos többlet. Nemcsak a mobilozás, a vezetékes internet és a tévészolgáltatás is drágul, így mindenkinek mélyebben kell a zsebébe nyúlnia. Mindegy, hogy új vagy régi az ügyfél, hogy hűséges vagy sem, a „megszokod vagy megszöksz” közül lehet csak választani. És ez még nem minden, ugyanis van olyan szolgáltatás, amely az eddigi ingyenesség után ezentúl fizetős lesz.

Az előző drágításnál az Orange még megpróbálta kommunikációs panelekkel leplezni az áremelést: portfólióváltás, névmódosítás, némi extra szolgáltatással megspékelve – és már át is lehetett írni az árcímkét. Igaz, hogy az akkor becsomagolt extra szolgáltatások helyett (amelyek hasznosak ugyan, de nem nélkülözhetetlenek) a legtöbben az olcsóbb havi díjat választották volna, de végül elfogadták, hogy ez is többe kerül. Akik pedig nem értettek ezzel egyet, távozhattak. Igaz, akkor sokan a telefonszámuknak is búcsút inthettek, azt nem vihették magukkal az új operátorhoz. Jó hír, hogy az Orange már jelezte, ezúttal nem alkalmaz ilyen szankciót – aki menni akar, az mehet, a telefonszámával együtt.

Nemcsak a havi számla lesz magasabb, hanem pár népszerű szolgáltatás is. Eddig – akinek korlátlan hívásokat biztosító csomagja van – felármentesen hívhatott az uniós országokba, augusztustól azonban már ez is fizetős lesz, 3 cent percenként. Szinte mindenkinek vannak ismerősei, barátai, családtagjai egy másik uniós országban, így jó volt, hogy ingyen telefonálhattunk, cseveghettük velük. Most ez is megszűnik.

A Telekom, az O2 és a 4ka is emelni fog várhatóan, bár még ezt hivatalosan nem jelentették be, de ahogy márciusban is, úgy most is végigsöpör a drágítási hullám az összes szolgáltatón. És ezúttal a magasabb árért nem kapunk semmi extrát, sőt az Orange néhány ilyen szolgáltatást meg is szüntet, köztük a bizonyos alkalmazásokra felhasználható speciális adatkeretet, amely nem merítette az előfizetett gigabájtokat.

Bár most sokan megorrolnak a szolgáltatóra, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy korábban hosszú-hosszú éveken át nem változtak a csomagárak. A márciusi drágulási premier azonban ezt a korábban sérthetetlennek vélt tabut is megdöntötte. A mostani inflációs környezet, a dráguló energiaárak (a hálózat üzemeltetése nagyon sok energiát fogyaszt) miatt elkerülhetetlen az áremelés.

A szolgáltatók előszeretettel használják az olyan szavakat a tarifacsomagoknál, mint nonstop, korlátlan és végtelen. Most úgy tűnik, a drágulás lesz folyamatos, hiszen naivitás lenne azt gondolni, ez a hullám lesz a végső.

Ma már szinte lehetetlen élni mobiltelefon, internet nélkül (talán a tévé az egyetlen, amit száműzni tudunk az életünkből). Az ügyfelek hiába váltanak, nem lesz kisebb a havi számla. Így csak a felháborodás mértéke dönti el, az áremelés után hogyan jelzi az ügyfél a véleményét a szolgáltatónak: beint vagy legyint. A lényeg nem változik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?