Szakemberek, rettegjetek!

tűzijáték budapest

Az Országos Meteorológia Szolgálat elnökének és szakmai elnökhelyettesének menesztése egy félelmetes új korszakot indított el Magyarországon.

Az időjárás-előrejelzés sosem 100 százalékos, ezt még a gyerek is tudja. Ugyan egyre szofisztikáltabb modellekkel rendelkeznek a meteorológusok, és egyre erősebb szuperszámítógépeket használnak az előrejelzések létrehozására, a sok változó miatt mindig egy bizonyos fokú bizonytalansággal fognak járni. Ráadásul már vannak jelei annak, hogy a klímaváltozás és globális felmelegedés miatt egyre nehezebb lesz rövidtávon is megjósolni az időjárást.

Ez nemcsak az időjárással van így, hanem minden természeti jelenséggel is. Hogyan alakul egy halálos vírus terjedése a lakosságon belül? Eltalál-e minket egy meteorit, ami Földünk irányába repül? Ezen jelenségek kimenetelét matematikai modellek segítségével lehet megjósolni. Van, amit nagyobb pontossággal, van, amit kisebb pontossággal, de bármennyire is próbálhatjuk, szinte sosem fog minden a valóságban úgy történni, mint azt egy modell megjósolja.

Ez persze az önkényuralom felé kacsingató kormány diktatórikus ambíciókkal rendelkező vezetőjét és annak gerinctelen talpnyalóit egy posztfaktuális világban egyáltalán nem érdekli. Ha ők egy parasztvakító, környezetszennyező és annyira drága tűzijátékot akarnak megtartani, hogy annak költségeit 10 évre titkosítják, és ezt azért fújják le, mert egy független, tudományos módszereken alapuló szolgálat, ebben az esetben az OMSZ, viharos időjárást jelez előre, ami miatt már egy augusztus20-i ünnep tragédiával végződött, amire nagyon szívesen rámutatnak, mert Gyurcsány, majd ez a vihar szerencsére nem következik be, akkor ahelyett, hogy örülnének, hogy ugyan tűzijáték nélkül, de végülis szárazon és gondtalanul folyhattak le a szabadtéri ünnepségek, azonnal bűnbakot keresnek. Bűnbakot keresnek, mert tudják, hogy ebből politikai haszonra tehetnek szert. Mert már annyira kimosták követőik agyát, hogy azok automatikusan politikai motívumokat látnak az OMSZ előrejelzése mögött. Soros volt, Gyurcsány volt, a libsik voltak, a kommunisták voltak, a baloldal tönkretette augusztus 20-át. Ez a narratíva terjed a követők között. Fejeket követelnek. Tapsolnak, ujjonganak, helyeslik a főmeteorológusok kirúgását. A kormány hivatalos narratívája szerint szakmai elégtelenségek miatt rúgták ki őket, ezért annál furcsább, hogy az ideiglenes igazgató még meteorológus végzettséggel sem rendelkezik. De, mondjuk, ő nem írta alá a Palkovics László döntését bíráló nyílt levelet. Véletlen?

Veszélyes precedens ez. Bármit állíthat a magyar kormány, nyilvánvaló, hogy miért menesztették a vezető meteorológusokat: nem lojalisták, nem kormánykomformak. És ha ez a lakosságnál nem vált ki felháborodást, akkor hamarosan máshonnan is meneszthetnek tudományos munkásokat, szakembereket. Egy vezető virológus más fejleményt prognosztizál őszre, mint ahogy a pandémia tényleg alakul? Rúgjuk ki! Egy orvosprofesszor azt meri mondani, hogy a homoszexualitás genetikán alapul, nem attól függ, hogy a gyerek lát-e két nőt vagy két férfit csókolózni egy gyerekkönyvben? Eretnek! Azonnal menesszük! A klimatológusok azt jósolják, hogy klímakatasztrófa lesz, ha nem állunk le a fosszilis nyersanyagok égetésével, de az nem passzol bele a kormány narratívájába? Likvidáljuk őket! Ne feledjük, hogy pont ilyen viselkedés vezetett a csernobili atomerőmű-balesethez.

Megyünk szépen vissza a középkorba. Indulhat az inkvizíció. Tudományos szakemberek politikai okokból való menesztése az utolsó utáni csepp a pohárban. Ha ez átmegy az Orbán-kormánynak, az más országokban is inspirálni fogja az autokrata és diktatórikus tendenciákkal rendelkező kormányokat, vezetőket. És akkor, hölgyeim és uraim, búcsút mondhatunk a jövőnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?