Prigozsin halála mérföldkő

Jevgenyij Prigozsin halálával a jelenlegi rezsim és annak feje egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Igaz, jelenleg még folynak a találgatások, hogy mi is okozhatta a Wagner-vezér magánrepülőgépének lezuhanását. Sőt, egyértelműen még az sem bizonyított, hogy Putyin keze benne van a dologban. De a múlt eseményeinek tükrében ez aligha kizárható. Vlagyimir szinte mindig elhallgattatta azt, aki az útjában állt, oligarchák és cégvezetők egész sora lett rejtélyes baleset áldozata a múltban, jellemző módon legtöbbjük ablakon esett ki, vagy lépcsőről gurult le.

A Wagner-vezér halálával viszont az orosz hatalom egy olyat húzott be, amire valószínűleg egy átgondolt vezető nemet mondott volna. Prigozsin évek óta építgette renoméját – ami elsőre inkább fura volt, hiszen évekig ügyesen meghúzódott a háttérben –, de saját befolyása, hatalma az ország legbefolyásosabb szakácsának valószínűleg kissé a fejébe szállhatott. Saját erejét valószínűleg nem alaptalanul számította el: ami a kalkulációjából kimaradhatott, az az, hogy szövetségesei jobban féltek Putyintól, mint amennyire bíztak őbenne.

A hónapok óta tartó egyszemélyes háborúja, ami sokáig csak a hadsereget és annak vezetőit érték, fokozatosan tolódott át a rendszer és annak feje, Vlagyimir Putyin iránti kritikába. A vörös vonalat átlépve viszont már nem igazán volt megállás. Saját kis római menetelésére (Marcia su Roma; Mussolini hatalomátvétele, amit Hitler is megpróbált lekoppintani, jóval kevesebb sikerrel) még most is felemásan tekintenek az elemzők, mert volt az a kalkuláció, ami szerint Moszkva nem igazán tudott volna mit kezdeni a harcedzett zsoldosokkal. Ahogy az is rejtély, hogy miért állt meg szinte Moszkva kapui előtt a zsoldosvezér.

Prigozsin állítólagos kibékülése Putyinnal is egy olyan mesebeli sztorinak tűnt – a jelen események tükrében, most már jogosan –, amilyeneket pár évszázaddal ezelőtt a Grimm testvérek regéltek el. A kremlinológusok több évtizedes egyöntetű véleménye szerint Moszkva nem ismer pardont, ha valaki szembe fordul a rendszerrel, kegyvesztettsége nem fordítható vissza, a büntetés pedig legfeljebb késik, de minden esetben bekövetkezik. Sztálin Dél-Amerikáig küldte a bérgyilkost Trockij után, Rákosi megúszta szibériai száműzetéssel. Putyin ellenfelei közül Szergej Szkripal túlélte a támadást, ahogy Alekszej Navalnij is, bár ez utóbbi jelenleg az orosz büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvezi, és úgy fest, életét csak azért kímélték meg, hogy az elhajlók előtt ott legyen: a halálnál van azért rosszabb is.

Amivel talán most Putyin leginkább mellényúlhatott, az az, hogy Prigozsinból akaratlanul is médiamártírt csinált, egy lázadót, aki saját köréből emelkedett fel addig, hogy merte kritikával illetni a hatalmat, sőt annak megdöntésével is megpróbálkozott. Mert balesetek történnek – na jó, a több tucat ablakon távozó cégvezető, üzletember már kicsit „fura” lehetett a legrendszerhűbb alattvalóknak is –, de a Wagner egykori vezérét egyre inkább egyértelmű bizonyítékok alapján nem szimpla baleset érte. Ezt pedig lehet további üzenetként, fenyegetésként is értelmezni, de abból mára már Volgát lehetne rekeszteni, így megeshet, hogy Prigozsin kiiktatása egy olyan esemény, ami majd mélyebb gondolkodásra ösztönzi a rendszerrel és szankciókkal együtt „szenvedő” oligarchákat, és Putyin akaratlanul is, de saját bukásához adta meg azt a löketet, ami ezidáig hiányzott. A válasz most ott pihen az idő gyomrában, de figyelmesnek kell lenni.