Negyedszer is Fico?

Robert Fico

Minden nyilvánosságra hozott kézfogásban van valami különleges.

„Robert Fico kiérdemelte Magyarország tiszteletét…” (Szijjártó) Hát igen, a kormányunk megbukott, jön az előrehozott választás, elkezdődött a kampány: minden egyes apró médiában való megjelenés vagy közelebb hozza a szimpatizánsokat, vagy nem.

A politika ingoványos talaj. Nehéz egyszerűen beszélni róla – olyan, mint egy nagyon összetett egyenlet, amelyből mindenki a saját eredményét veszi ki attól függően, mennyi „ismeretlent” lát benne. Ami nekem 12, az a másiknak 24. Ezzel nincs is semmi baj, hisz az emberek különbözőek, nincsenek egységes vélemények, viszont azt azért látni kell, hogy a kisemberek mindig áldozatok lesznek a nagyok csatájában, s ez most sem lesz másként. Talán nem volt jó a Heger-kormány, de a kormánybukás sem fog jobb eredményeket hozni. Az újabb választás valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy ismét Ficóék kerülnek hatalomra. Mi lehet a cél?

A hatalomvágy és a féltékenység nagy úr (a szomszédoknál teljhatalom van). Az első Fico-kabinet 2006 és 2010 között uralkodott. Ekkor még csak foszlányait lehetett látni a Magyarországon szervezkedő Orbán-kormánynak, ugyanis ők 2010-től vannak folyamatosan hatalmon. Ficónak ez a négy év nem hozta meg a várt eredményeket, nem sikerült elég szimpatizánst gyűjtenie, így Radičováék kerültek középpontba. Egy elég kemény gazdasági válságban kellett megmutatniuk, hogy mit tudnak, és ekkor már látszott, hogy a görögök sem tudnak igazán talpon maradni, így egy „meggondolatlan” segélycsomagot ellenezve Sulíkék megdöntötték az akkori kormányt, majd előrehozott választás következett 2012-ben. „Meglepő” fordulat: eljött a második Fico-kormány ideje 2012 és 2016 között, ami már valószínűleg egy kicsit pozitívabbnak bizonyult a számukra, ugyanis 2016-tól elkezdhették a harmadik uralkodásukat is. A „maffiakormánynak” titulált rendszer szimbiózisban próbált uralkodni Magyarországgal karöltve. A pech csak az volt, hogy nem voltak annyira óvatosak, mint a szomszédaink, ugyanis a botrányok és az erőszakos fellépések gyorsan kitudódtak, aminek következtében Ficóék belpolitikai válságba keveredtek és lemondtak. 2018-ban Pellegrini került a miniszterelnöki székbe, hogy a maradék két évben igazgassa Szlovákiát, így elkerülhető volt a kormányválság és a nagy bukás. A 2020-ban megrendezett választás számtalan bonyodalommal volt fűszerezve – berobbant a Covid, jött a veszélyhelyzet és a karantén. Pellegrini a véghajrában kezdett intézkedni, a Matovič-kormány pedig egy nehéz helyzetben (akárcsak Radičováék) kezdték meg a működésüket. Fotelhős bárki lehet, de senki sem tudta, hogy mit kell tenni egy ilyen helyzetben, így a rengeteg támadás eredményeképpen egy évvel később Matovič lemondott, ezzel elkerülve a bukást. Heger követte őt a vezetői poszton áprilistól, akinek talán meglesz az egy éve szintén, ha májusig eltolják az előrehozott választást. A csütörtök esti parlamenti szavazásban kicsúcsosodott események kísértetiesen hasonlítanak ahhoz, ami 2010–2012-ben történt.

Vajon mi következik az élő adásban közvetített tragikomédia után? Valószínűleg Fico arra pályázik, hogy most ismét ő lehet a keménykezű karmester, nehogy már megszűnjön kooperatív uralkodásművészete a szomszédokkal, ahol Orbán kapott még négy évet! A Fidesz tizenkét éve gyakorolja a hatalmat láthatóan jól leplezve a ténykedéseket. Bizonyára Orbán inspirálta Ficót, és a Smer a Fideszéhez hasonló sikertörténetre vágyik – hát most kaptak egy újabb lehetőséget a bizonyításra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?