Menedékkérőből terrorista

<p>Pontosabban elutasított és kiutasításra váró, de valahogy mindent megúszó, az EU-ban maradó kisstílű bűnözőből lett terrorista, de története a rendszerszintű problémákra világít rá az EU tagországaiban.</p>

A berlini kamionos merénylő, a tunéziai Anis Amri története egyre sokkolóbb részletekkel nyugtalanítja a német és európai nyilvánosságot. Adott egy priuszos bűnöző, akit már többször vissza kellett volna toloncolni hazájába, kis túlzással jó nagy betűkkel a homlokára van írva, hogy „terrorista vagyok”, mégis szabadon mozog és terrorcselekményt követ el.

Nézzük a tényeket, amiért nem túlzás ráaggatni a „terrorista vagyok” jelzőt. Amri még csak 24 éves volt, de már elég hosszú bűnlajstrommal. Tunéziában is többször ült kábítószerrel való visszaélésért. 2011-ben szökött Olaszországba, ahol rögtön 4 évre börtönbe dugták, mert több társával menedékkérőként felgyújtotta a lampedusai tábort. Ezután kiutasították az országból, de a kitoloncolást nem tudták végrehajtani, szabadon engedték és egyből felszívódott. Németországba vezetett az útja 2015-ben, ott hónapokig élt papírok nélkül, majd idén februárban menekültstátusért folyamodott, a kérelmet júliusban annak rendje és módja szerint elutasították. Ekkor Németországból kellett volna kiutasítani, kitoloncolási őrizetbe került, de míg az ügye folyamatban volt, megint elengedték. Súlyos hiba, hiszen közben többször akadt dolga a német rendőrséggel is: testi sértés gyanúja, hamis iratok és mindenekelőtt az, hogy kapcsolatba került az Iszlám Államnak toborzó, novemberben letartóztatott Abu Walaa által irányított németországi dzsihádista hálózattal. Az már csak a bónusz, hogy emiatt hónapokig megfigyelés alatt állt (!), de szeptemberben ezzel is felhagytak. Az szinte említésre sem méltó, hogy a menekülteljárás lefolytatása alatt nem tartózkodott a számára kijelölt menekülttáborban, és többször elhagyta Észak-Rajna-Vesztfália tartományt, több német nagyvárosban is feltűnt. De a hab a tortán az, hogy állítólag a marokkói titkosszolgálatok kétszer is figyelmeztették a németeket, hogy Amri terrortámadásra készülhet, és szerepelt az Egyesült Államok berepülési tiltólistáján is (bár igaz, azon egy idei washingtoni meghallgatás szerint összesen 81 ezer név van).

A történet vége is tovább színezi a dolgokat. Amrit nem a berlini merénylet után indult hajszában lőtték le, hanem mert véletlenül belefutott Milánóban egy rutinszerű igazoltatásba és pisztolyt rántott. Vagyis a merénylet után fél Európát átvonatozta, miközben a berlini rendőröknek egy napig tartott, hogy rendesen átkutassák a kamion vezetőfülkéjét (ahol megtalálták Amri papírjait), és 18 óráig, hogy elengedjék az ártatlanul meggyanúsított pakisztáni férfit, aki csak a metróra futott…

Az egész komikus lenne, ha nem lennének áldozatok, meg az a tudat, hogy mindezt a precíznek tartott németek művelték. Amri esete – a tragikomikus rendőrségi bénázás mellett – állatorvosi lóként mutatja az EU és tagállamai meg hatóságai szinte összes hibáját a menekültügyi, bevándorlási és bűnüldözési rendszerekben. Nincs információáramlás, a bal kéz nem tudja, mit csinál a jobb, a jogszabályok a gyakorlatban végrehajthatatlanok, és ezt a hatóságok tolerálják. Az e területen dolgozók körében nyílt titok, hogy az elutasított menedékkérelmeket az esetek jelentős részében nem követi kiutasítás, hogy az érintettek sokféle okból, legálisan és illegálisan az EU területén maradnak.

Az is nyilvánvaló, hogy egyetlen német hatóság sem rendelkezett az összes információval Amriról, ha csak a felsoroltak felét tudta volna a terrorelhárítás, nyilván azonnal körözést ad ki még a merénylet előtt, vagy ki sem engedik az őrizetből. A lecke fel van adva a Merkel-kormánynak, hogy rendet vágjon. Lehet, hogy a tét nem kisebb, mint a kormányzás folytatása a jövő évi választások után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?