Fico támadással védekezik

robert fico k

Szlovákia jelenleg olyan országként jellemezhető, ahol nagyon sokan félnek.

A polgárok nagy többsége a vészesen tovább növekvő élelmiszer- és energiaáraktól és azok következményeitől tart. Újabban pedig az ismét ránk törő járványtól, szinte minden államban.

Nálunk azonban a legtöbb politikus is retteg, ahogy találóan mutatott rá kommentárjában Juraj Javorský, a Denník N publicistája. A kormánykoalíció tagjai Peter Pellegrininek, sőt Robert Ficónak a hatalomba való lehetséges visszatérését emlegetik egyre gyakrabban. Csak azt nem teszik hozzá, hogy viszálykodásaikkal, kapkodásaikkal valójában ők is segítik törekvésük valóra váltását.

A Smer elnökét meg nyilván az aggasztja. hogy rövidesen bekopognak hozzá az Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA emberei, akik a minap a pozsonyi kormányhivatalban két úgynevezett bűnbánó – František Imrecze és Ľudovít Makó – közreműködésével elevenítették fel azt a több mint fél évtizeddel ezelőtti két titkos helyszíni találkozót, melynek során Robert Fico kormányfőként, Robert Kaliňák belügyminiszter, Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány és Norbert Bödör, az akkori rezsim egyik legbefolyásosabb alakja arról tanakodott, hogy miként tudják lejáratni és ellehetetleníteni államfőként Andrej Kiskát adó- és ingatlanügyei miatt. Saját tanúvallomásuk szerint Imrecze és Makó ehhez megfelelő bizonyítékokat szolgáltatott, méghozzá a banktitok megsértése és egyéb törvénytelenségek révén. Ha ez igaz, akkor a miniszterelnök valóban bűnszervezetet hozott létre és társaival közösen működtetett.

Fico, amint értesült erről a bizonyító eljárásról, azonnal támadásba lendült. Miként az elmúlt két esztendőben gyakran tette, most is tagadta az ellene felhozott vádakat, a múlt század ötvenes éveiben lezajlott koncepciós pernek minősítette az eljárást, a nyomozók cselekedeteit pedig a hírhedt Gestapónál alkalmazott módszerekhez hasonlította. A pártelnök valójában már két éve óriási erőfeszítéseket tesz saját irhájának megmentése érdekében. Ostorozza a kormánykoalíciót abban bízva, hogy ez a szövetség hamarabb szétesik, mint ahogy őt törvényesen felelősségre vonják. Nemrég a parlamenti többség is segítette őt, mert egyelőre elutasította a vizsgálati fogságba való kiadatását. Most azonban úgy tűnik, hogy hamarosan lezárják a nyomozást, és bűnvádi eljárást kezdeményeznek a Smer két Robertje, esetleg a párt további erős emberei ellen.

A várható – és feltehetően majd külföldön is nagy figyelmet kiváltó – bírósági tárgyaláson kiderül, vajon a nyomozóknak sikerült-e kétségbevonhatatlan bizonyítékokat összegyűjteni a „mi embereink” elképesztő korrupciós ügyeinek, sok százezres lefizetések felmarkolásának igazolására. Úgy vélhetnénk, hogy több tucat gyanúsított egyértelmű vallomásának kellő bizonyító ereje lehet. Ám Fico szerint ezek nem állnak meg, mert főleg a bűnbánók különböző kedvezményekért nem a valós történeteket tárták fel, hanem azoknak a befolyásos kormánypárti politikusoknak megfelelő hamis vallomásokat tettek, akiknek a igazi céljuk az ellenzéki vezetők, különösen az ő elhallgattatása. Méghozzá korántsem elfogulatlan bírák és ügyészek révén. Hangoztatja azt is, hogy a főügyész a Btk. vitatott 363-as cikkelyének alkalmazásával Peter Kažimírt, a pozsonyi jegybank vezetőjét és Vladimír Pčolinskýt, a titkosszolgálat volt vezetőjét felmentette a vádak alól, néhány esetben így döntött az Alkotmánybíróság is.

A nyári szabadságok napjait, heteit élik a legtöbben, amikor legalább ideiglenesen enyhülhetnek a gondjaink. Valójában azonban ezek akkor csökkenhetnek, ha egyetlen politikus sem kontárkodik bele a remélhetően pártatlan igazságszolgáltatás tevékenységébe, és belátható időn belül olyan kormányunk lesz, amelynek valamennyi tagja nem egymással lesz elfoglalva, hanem ténylegesen a lakosság félelmeinek fokozatos eloszlatásával törődik. Értelmetlen fogadkozások helyett célirányos tettekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?