​​​​​​​Bebetonozva

Somogyi Tibor felvétele

Orbán Viktor és a Fidesz ismét kétharmados győzelmet aratott a magyarországi választáson. Van, aki örül, van, aki csüggedt. Mihez kezdjünk ezzel az eredménnyel?

Várható volt, mégis csalódást keltő ez az eredmény. Várható volt, mert aki nem egy ellenzéki buborékban élte le az elmúlt hónapokat, az többé-kevésbé láthatta az erőviszonyokat. Persze lehetett hallani rejtőzködő szavazókról, egyes felmérések szerint fej fej mellett állt a Fidesz és az ellenzéki összefogás – de pont ez volt négy éve is. Akkor egy elég komoly pofára esés lett a választásból, idén már kicsit óvatosabb volt mindenki.

Orbán Viktor és a Fidesz 2010 óta minden választást megnyert Magyarországon, és a vasárnapi voksolás eredményét – a kisebb stiklik ellenére – sem vitatja senki. A magyarországi emberek többsége Orbán Viktort és a Fideszt választotta, nem először, és feltehetően nem is utoljára. Húzhatjuk a szánkat és elkezdhetjük sorolni a botrányokat, de a tények ettől még tények maradnak. Ideje szembenézni a valósággal. Magyarországon nem a NER az anomália, hanem a kilencvenes és a korai kétezres évek demokráciája volt az. Nem más ez, mint visszatérés ahhoz a tekintélyelvű, urambátyám berendezkedéshez, ami alapvetően meghatározta Magyarország huszadik századi történelmét. Úgy tűnik, itt a demokrácia volt az anomália. A képet mindössze az árnyalja, hogy ez az állapot 12 év agymosásának eredménye is. A fideszes megszólalók az eredmény kapcsán előszeretettel hangoztatják, hogy „fontos mementó” ez a győzelem. Igen, fontos mementó, mert azt mutatja, hogy ha megvan a totális mediális túlsúly, akkor bármilyen üzenetet le lehet nyomni az emberek torkán – csak elégszer kell elismételni, és egy idő után a választók maguktól is felböfögik.

Milyen hatása lesz a Fidesz győzelme ránk, szlovákiai magyarokra? Amennyire én látom, a többség üdvözölte Orbán győzelmét, vagyis hasonló a helyzet, mint Magyarországon. Valószínűleg folytatódik majd minden: a hűségnyilatkozatok, célzottan érkező támogatások, a Szövetség átalakulása MKP-vá. Utóbbi folyamatot megakaszthatta volna, ha ellenzéki győzelem születik, mert akkor a párt vezető politikusai kénytelenek lettek volna elgondolkodni, hogy tulajdonképpen mit is akarnak ők felkínálni a választóknak, de sokak megkönnyebbülésére erre nem került sor.

Feltehetően folytatódik a brutális agyelszívás is. Mivel a magyarországi fiatalok jelentős része az eredmény után lábbal fog szavazni, a külhoni magyar fiatalokra elég komoly igény lesz a magyarországi munkaerőpiacon. Mivel a Fidesz által kiépített médiatér hozzánk is átér, itt is egyre jobban megerősödik az orbáni párhuzamos valóság. Aki ebből nem kér, az vagy innen is továbbáll, vagy a szlovák térfél felé konvergál. Nyilván zavaró lesz az idegen nyelvű közeg, de ott egyelőre még ki lehet mondani, hogy 2 meg 2 az 4, nem pedig 5. Van, akinek ez még fontos.

Úgyhogy így. Előre megyünk, nem hátra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?