A tolerancia és határai

TASR-felvétel

Saját hibámból nem okulva – mármint hogy időközönként nemcsak lepörgetem magam előtt az Fb-oldalakat és az azokon található különböző bejegyzéseket és kommenteket, hanem még el is olvasom őket – megdöbbentenek azok a primitivizmusok és barbár cselekedetekre uszító felhívások, amelyek fel is háborítanak.

Ami még nem lenne akkora hiba, sőt talán még erénynek is nevezhetném, hiszen az értelmiségi egyik kötelessége, hogy felháborodjon az emberi méltóságot sértő megnyilvánulásokon. Igen ám, de itt van a másik követelmény: elfogadónak lenni az eltérő nézetekkel szemben. Hiszen ahogyan senki, én sem vagyok az igazság letéteményese. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás?

Eszembe jutott az újkori filozófia egyik klasszikusának, John Locke- nak a toleranciáról 1686-ban írt levele. Ebben ő persze a vallási türelemről szólt, de hát azok a kommentek, amelyeken én fel szoktam háborodni, igencsak közel állnak a bigott vallásossághoz. Nos, az első dolog, amiben Locke tanácsot ad, hogy el kell különíteni egymástól a tudományosan megalapozott véleményekre vonatkozó toleranciát a társadalmi kérdésekben megjelenő állásfoglalásoktól. Az első esetben csakis érvekre hivatkozva vitatkozhatunk az eltérő állításokkal. A másik esetben viszont határai vannak a toleranciának. Nem tűrhetjük el azokat a véleményeket, amelyek ellenkeznek az emberi társadalom fenntartásához szükséges erkölcsökkel. Ugyanígy elfogadhatatlan az olyan embercsoport, amelyik mások kárára privilégiumokat ragad magához. És nem tolerálható az a szekta, amelyik idegen hatalom érdekeit szolgálja. (Attól most eltekinthetünk, hogy Locke eme követelményével akkor és ott a katolikus egyházra gondolt.)

Ami miatt most felháborodtam, az egyrészt az orosz nagyhatalom és annak reprezentánsa, Vlagyimir Putyin által kirobbantott háború egy másik szuverén ország ellen, másrészt az a sok ostoba, eszement és gyűlölködő komment, amely elárasztotta a közösségi hálót, és amely az agresszort áldozattá, a valódi áldozatot – az ártatlan családokat, gyerekeket, aggokat és egyáltalán minden személyt – a háború okozójának kiáltja ki. Ezek közül mindegyik kivétel nélkül erkölcstelen, mert szembemegy mindenfajta etika alapkövével, mely szerint senki nem teheti a másik embert cselekvése tárgyává. Vagyis lefedi a Locke által említett első szabályt. Ezen kommentek írói ugyanakkor olyan embercsoportot alkotnak, amely számára társadalmak leigázása és hatalom alá hajtása természetes cselekedetnek tűnik. Vagyis Putyin csak azt teszi – szerintük –, ami az érdekeinek megfelel, és ez legitimálja az eljárását. Harmadsorban: ezen kommentek szerzői – még ha nincsenek is annak tudatában, azaz esetleg ostobák is – egy idegen hatalom érdekeit szolgáló szekta tagjai. Semmilyen egészségesen működő társadalom nem tűrheti el az ilyen megnyilvánulásokat. Vagyis fel kell lépnie ellenük. És ezzel, mindenfajta ellenkező handabandázás ellenére, nem sérti meg a tolerancia elveit, hanem megvédi saját tagjait azokkal szemben, akik programszerűen vagy tudattalanul, mégis egy embertelen hatalom érdekeit szolgálják ki.

És ezzel még nem vagyok a mondanivalóm végén. Találtatnak ugyanis olyan személyek, akiknek hivatásukból eredően óvakodniuk kellene a hazugságoktól, mert tevékenységüket a tudományos etika szabályai hivatottak ellenőrizni. Gondolok például Ľuboš Blahára, a Smer alelnökére, aki arrogánsan utasította vissza a Szlovák Tudományos Akadémia Elnökségének kérését, hogy ha folytatni kívánja hazugsághadjáratát, adja fel akadémiai tevékenységét. Amit Blaha tesz, az már Szodoma és Gomora, ahol semmilyen erkölcsi szabály nem érvényesül. Csupán abban reménykedem, hogy szlovákiai magyar kutatók és egyetemi emberek nem követik a példáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?