Nagyobb géppel repül Budapestről a Qatar Airways

<p>Szerdától már nagyobb, szélestörzsű géppel is repülhetnek azok, akik a Qatar Airways légitársasággal utaznak. Ezzel tovább bővítette kapacitását a katari légitársaság, amely már heti 18 járatot üzemeltet Budapestről, hogy az utasok dohai átszállással folytathassák utazásukat a több mint 150 célállomás egyikébe.</p><div>&nbsp;</div>

Szerdától már nagyobb, szélestörzsű géppel is repülhetnek azok, akik a Qatar Airways légitársasággal utaznak. Ezzel tovább bővítette kapacitását a katari légitársaság, amely már heti 18 járatot üzemeltet Budapestről, hogy az utasok dohai átszállással folytathassák utazásukat a több mint 150 célállomás egyikébe.

A Qatar Airways augusztusban két újdonságot is bevezet: az egyik a szélestörzsű, Airbus A330-as gép megjelenése a budapesti menetrendben, valamint, hogy e hónap negyedikétől heti négy további járattal bővíti a kínálatot. Ezzel a napi két járatpár mellé, hétfőn, kedden, csütörtökön és szombaton egy további járat is üzembe áll, ezzel heti 18-ra növelve a járatszámot. Az augusztus 4-én induló heti négy járatot a légitársaság Airbus A320 géptípussal üzemeli, 12 business és 132 turista üléssel. Az utasok élvezhetik a légitársaság díjnyertes fedélzeti szórakoztató rendszerét az Oryx One-t, amely akár 4000 szórakozási lehetőséget is kínál.

Az Airbus A330-as gépek QR199-es járatszámmal reggel indulnak Dohából, 8:05-kor, majd 12:55-kor landolnak Budapesten, vissza 17:30-kor szállnak fel (QR200-as számmal), és 23:55-kor landolnak a dohai légikikötőben. Az új járatpár pedig Dohából 15:30-kor száll fel (QR197), majd este 11-kor indul vissza Budapestről (QR198) a dohai repülőtérre, ahol másnap reggel 05:20-kor landol.

„Nagyon örülünk, hogy további négy járattal bővíthetjük Dohából Budapestre érkező járataink számát. Útvonal-fejlesztési terveinkkel összhangban ez a döntés tovább növeli kapacitásunkat és így üzleti, illetve turista utasainknak is kedvező csatlakozási lehetőséget kínálhatunk számos ázsiai városba, mint például Chiang Mai, Krabi, Pattaya, illetve Canberra vagy Zanzibár és Dar-es-Salam. További öröm számunkra, hogy augusztus 1-től a napi két járatunk egyike már a szélestörzsű A330-as géppel teljesít szolgálatot” – mondta Grisha Jenkov, régiós vezető a budapesti bemutatón.

Az A330 business osztályán az ülések 180 fokban dönthetőek, így biztosítva a kényelmes alvás élményét, összhangban Qatar Airways hosszú távú útvonalain közlekedő szélestörzsű gépeinek komfortjával. Az ülések hatféleképpen állítható fejtámlával, négyirányú állítható deréktámasszal, különféle személyes tárolórekeszekkel, illetve elválasztókkal friss, modern stílusban szolgálják az utasok kényelmét. Az ülések számítógépes és USB csatlakozókkal felszereltek, illetve intelligens eszközök csatlakoztatását is lehetővé teszik. Ezen felül a kabinban 40 cm-es intelligens monitorok és érintőképernyős távirányító készülékek is rendelkezésre állnak. Az A330-as repülőgép fedélzetén lehetőség van internetezésre, illetve SMS és MMS üzenetek küldésére és fogadására. A turista osztály ülőhelyei is nagyobb kényelmet és nagyobb személyes teret biztosítanak, 27 cm-es egyedi monitorok és távirányító készülékek állnak az utasok rendelkezésére.

A Qatar Airways több mint 200 repülőgépet üzemeltet globális útvonalhálózatának több mint 150 kulcsfontosságú üzleti és szabadidős célállomására. 2017-ben a malajziai Penang, a thaiföldi Krabi, Chiang Mai és Pattaya került be új desztinációként a hálózatba, míg idén számos új, izgalmas útvonal megnyitását tervezi a légitársaság, például a fülöp-szigeteki Cebu és Davao, illetve a malájziai Langkawi és a vietnámi Da Nang.

A légitársaság a harmadik egymást követő évben, idén is megkapta a Világ Legjobb Business Osztálya díjat. Katar nemzeti légitársasága elnyerte továbbá a Közel-Kelet Legjobb Légitársasága, a Legjobb Business Class Ülés és a Legjobb First Class Lounge díjakat is.  

2018. december 28-ig a Qatar Airways tranzit utasai élvezhetik a légitársaság ajánlatát; egy éjszakára ingyenes szállást biztosít Dohában 2018. december 31-ig történő utazások esetében. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?