Kiderült, melyik a legolcsóbb mobilszolgáltató Szlovákiában

mobiltelefon

Az állami távközlési hivatal rendszeresen megvizsgálja a szlovákiai piacot, hogy kiderüljön, egy-egy kosár alapján melyik a legolcsóbb és melyik a legdrágább operátor.

Két szolgáltató dominált a felmérésben, vagyis ez a kettő tűnik a legolcsóbbnak, ám fontos, hogy szolgáltatóválasztáskor ne csak az árat, de a lakhelyünkön lévő lefedettséget is figyeljük.

A hatóság háromhavonta végez ilyen ár-összehasonlításokat. Az ajánlatokat az európai szakszövetség által meghatározott, úgynevezett termékkosarak alapján választja ki, ebből ugyanis egy objektív kép vetíthető le a piac aktuális árszintjére.

Összesen 12 „termékkosarat” határoztak meg, minden egyes szolgáltató esetében a legolcsóbb ajánlatra összpontosít. A 12 kosár közül a hétben hívások és adatok is vannak, 5 esetében csak adatkeretet kínáló csomag került a listába. Arra is figyeltek, hogy némely esetben egy-egy csomag csak 28 napig érvényes. Ebben az esetben az árat időarányos mértékben növelik az összehasonlításban.

Az eredményekből kiderül, hogy a legjobban a 4ka teljesített, amely összesen hat kategóriában bizonyult a legolcsóbbnak. Az O2 által üzemeltetett Radosť három győzelmet és egy megosztott elsőséget szerzett. Az Orange három kategóriában lett első, egy további elsőséget pedig megosztva szerzett meg a Telekommal. A Magenta szolgáltató egyetlen kategóriában sem bizonyult a legolcsóbbnak egyedül.

Fontos, hogy a táblázatokban szereplő kosarakban a „hívások” nem perceket jelentenek, hanem az alábbi módszert alkalmazták: 30 hívás = 50 perc; 100 hívás = 188 perc; 300 hívás = 577 perc. Érdemes átböngészni a táblázatot, hogy kiderüljön, melyik a legolcsóbb szolgáltató, ám ismét fontos megjegyezni, hogy választásnál nemcsak az ár lehet döntő, hanem a sebesség, a lefedettség, esetleg az is, hogy némely játékos jelentős kedvezményt ad, ha az ügyfél a vezetékes (TV, internet) és a mobilszolgáltatásokat is egyazon szolgáltatótól vásárolja. 

Kiderült, melyik a legolcsóbb mobilszolgáltató Szlovákiában
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?