Izraelbe utazott volna? Mit tehet? Jár-e kártérítés az elmaradt út miatt?

Átfoglalhatják a jegyüket egy másik célállomásra, pénzvisszatérítést is kérhetnek, és élhetnek az utazási utalványos lehetőséggel is

Az utóbbi idők egyik sláger­célállo­mása volt Tel-Aviv, nagyon sok szlovákiai turista utazott, illetve ment volna Izrael fővárosába. Ám az utóbbi napok eseményei miatt most egy jó ideig a legtöbben kerülni fogják a várost, régiót. De mi van azokkal, akiknek a közeljövőre van érvényes jegye? És mit tehetnek azok, akik a támadás pillanatában kinn voltak, milyen kártérítésre számíthatnak a légitársaságtól?

Ha ezekre a kérdésekre szeretnénk választ kapni, akkor két szempont alapján kell megvizsgálni a lehetőségeket. Az első, hogy hogyan járt el a légitársaság. A támadás után az összes – Tel-Avivba járatot üzemeltető – légitársaság bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggesztik a járatokat. Azok az utasok, akiknek van érvényes jegyük Izrael fővárosába, azok a legtöbb esetben több opció közül választhatnak – ez lehet jegyár-visszatérítés, ingyenes átfoglalás egy másik célállomásra (ez a leggyakrabban úgy működik, hogy a jegyár egy kredit, és csak a módosítás ingyenes, ha az új jegy ára magasabb, akkor a jegyárkülönbözetet meg kell fizetni, de előfordul olyan is, amikor a légitársaság egy másik európai úti célra kínál költségmentes átfoglalást, extra felár nélkül), a jegy árának átkonvertálása utazási utalványra, sok esetben extra 10–20 százalékkal magasabb keretet kap az utas, mint amennyit fizetett a jegyért. Ezzel kapcsolatban érdemes felkeresni a légitársaságot, és érdeklődni a lehetőségek iránt, illetve választani a felkínált opciók közül.

A másik pedig az uniós légi utasok jogairól szóló, EK 261/2004-es rendelet, amely pontosan szabályozza, mire számíthat ilyen esetben az utas. Itt is két esetet kell megkülönböztetni, az első, amikor valaki már kinn volt a támadás pillanatában, a másik pedig, ha csak egy tervezett utazása volt.

Ha valaki kinn tartózkodott, és lemaradt a gépről – mert törölték a visszautat –, akkor elvileg a légitársaságnak kötelessége lett volna alternatív megoldást, és mellé szállást, étkezést biztosítani. Ám mivel szinte megszűnt a légi közlekedés, ezért nem volt lehetőség arra, hogy egy másik járatra tegyék fel az utast, aki a legjobb esetben valamelyik kormányzati mentesítő járatot vehette igénybe. Ha időközben szállást fizetett, illetve az étkezi kiadásairól is vannak számlák, azt elvileg elküldheti a légitársaságnak, minden valószínűség szerint megtérítik azt, mivel – függetlenül attól, miért törölték a járatot – kötelesek segíteni az utasnak. Kérdés, hogy ha az utasok elküldik a légitársaságnak a mentesítő járatra szóló jegy számláját (ha fizetni kellett érte), azt megtérítik-e, valószínűleg lesz olyan fuvarozó, amely kifizeti azt, és olyan is, amely elutasítja. Mivel a történtek vis majornak, azaz olyan rendkívüli körülménynek számítanak, amit a légitársaság nem tud befolyásolni, nincs ráhatással, ezért kártérítési kötelezettsége nincs, anyagi fájdalomdíjat tehát hiába kérünk, azt el fogják utasítani.

Azok az utasok, akik a napokban, vagy a közeljövőben utaztak volna, szintén átfoglalhatják a jegyüket egy másik célállomásra, pénzvisszatérítést is kérhetnek, és élhetnek az utazási utalványos lehetőséggel is. Mivel jelenleg bizonytalan, mikor indul újra a légi forgalom és a turizmus Izraelben, ezért érdemes egy másik desztinációt választani. Kártérítés szempontjából ugyanaz igaz, mint a fenti esetnél, hogy az ez esetben nem jár az utasoknak, mivel rendkívüli körülmény indokolta a járattörléseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?