Ezekben a városokban nagyot zuhantak a hotelárak

Amszterdamban a felére estek vissza a hotelárak

A koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt a világ szállo­daipara szinte csak lélegeztetőgépen tud működni, az esetek nagy részében nincsenek, vagy csak alig vannak vendégek, ezért a hotelek jelentős árkedvezményeket kínálnak az utasoknak, már ha bemehetnek az országba, hogy újra a turizmus felé csábítsák őket.

Bár a DERTOUR minden évben nyilvánosságra hozza a szállodaár-indexét, ez idén különösen érdekes adatokkal szolgált. Ebből láthatjuk, hogy leginkább az európai hotelek­ben csökkentek az árak, de az ázsiai, és amerikai piac is vendéghiányban szenved. A 75 úti cél alapján össze­állított lista élén Amszterdam van, a holland városban felére csökken­tek a hotelárak. Ez jelentős áresés, hiszen az európai lista második helyén lévő Barcelonában csaknem húsz százalékkal kevesebb, 32,1 szá­zalékos az árcsökkenés. A harmadik helyen Moszkva szerepel (29,3%). Prága és Budapest is felkerült a lis­tára, a cseh fővárosban több mint 27 százalékos az árcsökkenés, míg a magyar fővárosban 24 százalékos.

Ha a távolabbi világvárosokat néz­zük, akkor az első három helyen San Francisco, Vancouver és Bangkok szerepel, ezekben a városokban több mint harmadával csökkentették a hotelszobák árait, hogy vendégeket szerezzenek. Vannak azonban olyan helyek, ahol nemhogy csökkente­ni nem kellett, de egyenesen árat is emelhettek – ezek pedig a ma­rokkói Marrákes (+15,5%), Abu- Dzabi (+6,8%) és Drezda (+5,7%). Persze, hiába esnek az árak, sok helyre még ha szeretnének, akkor se tudnak belépni a turisták – a karanténintézkedések, a kötelező tesztek miatt. Ezért a valós adatokat akkor tudjuk meg, amikor már fel­oldják a korlátozásokat, megnyitják a határokat, hiszen a kereslet hamar feltornázhatja az árakat – az első he­tekben azonban minden bizonnyal rendkívül olcsók lesznek a szállások.

Az adatokkal kapcsolatban Ingo Burmester, a DER Touristik ve­zérigazgatója szerint a jövő évi csomagutak nagyon kedvező árfek­vésűek lesznek, hiszen ezek végső árát a repülőjegyek és a szállodák ára kb. 80 százalékban befolyásolja. A vezérigazgató úgy gondolja, bár az idei év megterhelő volt, az meg­állapítható, hogy a belföldi utazá­sok iránt nagy kereslet mutatkozott Németországban, az utazási korlá­tozások feloldása után pedig vára­kozásai szerint a földközi-tengeri térség, az európai utak és a távoli úti célok iránt egyaránt megugrik majd a kereslet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?