Covid-pass: A jövő útlevele?

A hírek szerint a most tervezett Covid-pass az első körben az európai újranyitásban segíthet, de később akár az egész világon is használhatnák, elfogadhatnák egy egységes irányelv alapján.

Több kezdeményezés is napvilágot látott az utóbbi napokban, ezek mindegyike arra enged következtetni, hogy más lesz az utazás, a repülés a jövőben. Viszont ami jó hír: lesz rá lehetőség, még akkor is, ha az útlevél, a repülőjegy és a beszállókártya mellé még egy igazolást, dokumentumot is elkérhetnek. Minden bizonnyal – egy ideig – ez lesz a jövő útlevele.


Az első „ötlet” a Qantas vezérigazgatójától származik, Alan Joyce ugyanis egy helyi lapnak azt mondta, hogy amint elérhető lesz a vakcina, megváltoztatják az utazási feltételeket, és azt követően csak azok léphetnek majd a járataik fedélzetére, akik igazolni tudják, hogy már megkapták a koronavírus elleni oltást. Amennyire logikusnak tűnhet ez a feltétel, annyira meredek is – a tömeges oltás ugyanis hónapokat vehet igénybe, így gyakorlatilag ezzel lemondana arról, hogy 2021-ben visszatérjenek az utasok a légitársaság gépeinek fedélzetére. Nem véletlen, hogy a legnagyobb európai légitársaságok máris jelezték, egyelőre nem terveznek hasonló korlátozást, és végső soron, hogy ki utazhat egy-egy országba, és milyen iratokkal, azt nem a légitársaság, hanem a célország szabja meg. Ahogy eddig is volt – ha valahova vízum kellett, akkor csak ennek felmutatása után foglalhattuk el ülőhelyünket a repülőgép fedélzetén.

Egy másik ötletről pedig egyre többet hallani Európában és Szlovákiában is – ez pedig az úgynevezett Covid-pass. Ennek lényege, hogy mindenkinek lenne egy ilyen dokumentuma, ebben pedig azt jegyeznék fel, hogy a tulajdonosa mikor volt teszten, mikor kapott oltást – ha már kapott –, illetve azt, hogy adott esetben már átesett-e a fertőzésen. Ez utóbbi azért is fontos, mert aki az utóbbi hónapokban átesett a fertőzésen, az a mostani adatok szerint legalább fél évnyi védettséget is szerzett ezzel, így ő ez alatt az idő alatt nem kockázatos. Már van is néhány ország, amely a kivételek között megemlíti ezt a kategóriát, köztük Magyarország is – és hamarosan Szlovákiában is életbe léphet ez a szabály. A hírek szerint a most tervezett Covid-pass az első körben az európai újranyitásban segíthet, de később akár az egész világon is használhatnák, elfogadhatnák egy egységes irányelv alapján.

Bármi is lesz, annyi már most biztos, hogy 2021-ben más lesz az utazás, az idei félelem hullámai még érintik a következő évet. Így bár minden ország visszavárja a turistákat, azért óvatos is lesz. Ha azonban egy ilyen dokumentum felmutatása az ára annak, hogy újra utazhassunk, barangolhassunk az öreg kontinensen vagy a nagyvilágban, ám legyen! Ahogy egy vízumköteles országba is elutazunk, mert szeretnénk bejárni, és nem okoz gondot az utazási engedély beszerzése, így az új szabályok sem jelenthetnek problémát – ha kell, beszerezzük ezt az iratot is. Hiszen hamarosan újra utazhatunk, és visszakapjuk a szabadságunkat.
 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?