Átszálló légi utasok: a célországban is kérhető a kártérítés

<p>Az a légitársaság, amely jelentős késés miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető - közölte az Európai Unió Bírósága.</p>

Az a légitársaság, amely jelentős késés miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető - közölte az Európai Unió Bírósága.

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében aláhúzta: akkor is így kell eljárni, ha az egységes foglalás a teljes repülőútra vonatkozóan különböző légitársaságok járataival valósul meg, azonban a végső célállomásra jelentős késéssel való érkezés az első járat során bekövetkező zavarra vezethető vissza.

Az ügy előzménye, hogy légi utasok az Iberia és az Air Berlin légitársaságoknál csatlakozást magukban foglaló repülőutakat foglaltak Spanyolországból Németországba. Az első, spanyolországi belföldi légi járat jelentős késéssel érkezett, aminek következtében az utasok lekésték a Németországba tartó második járatukat. Az utasok végül több órás késéssel érkeztek végső célállomásukra. A jelentős késések miatt az érintett utasok a német bíróságokhoz fordultak, hogy a légi utasok jogairól szóló uniós rendelet alapján kártalanítást követeljenek az első járatot üzemeltető légitársaságtól.

Az uniós bíróság ítéletében megállapította, hogy a németországi végső célállomás nemcsak a második légi járatot, hanem az első, spanyolországi belföldi utat illetően is a nyújtandó szolgáltatások teljesítési helyeként tekinthető akkor is, ha a két légi járaton a szállítást két különböző fuvarozó végzi.

A bíróság hangsúlyozta, hogy egy teljes repülőút egységes foglalása esetén minden érintett légifuvarozó kötelezettsége, hogy az utast a kiindulási pontból, az átszállást biztosító repülőtér érintésével a célállomásra szállítsa. Ennek értelmében a kiinduló és az átszállási pont közötti első, késéssel közlekedő járatot üzemeltető céget az utasok a célállomás szerinti bíróságon is perelhetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?