Xavi: „Ez brutális lesz”

<p>Gigászok csatája, bajor&ndash; katalán futballfieszta, előrehozott döntő &ndash; a sportsajtó szerint nagyjából ez várható a Bayern München&ndash;FC Barcelona Bajnokok Ligája-elődöntő mai (20.45) első, müncheni mérkőzésén.</p>

Szó se róla, a két klub ütközete valóban a krémek krémje: az utóbbi négy évben a Bayern és a Barcelona is kétszer-kétszer játszott döntőt a Bajnokok Ligájában (a bajorok két veszteset, a katalánok két győzteset), és idén hazájuk bajnokságának is egyeduralkodói. A Bayern új rekordot felállítva már április 6-án bebiztosította magának a Bundesliga bajnokának járó salátástálat, míg a Barca 13 pontos előnye okán csak idő kérdése, mikor bonthatnak pezsgőt a katalánok.

Az ünneplés viszont csak akkor lehet teljes, ha a BL-ben is sikerül megvalósítani a célokat. A Barcánál ebben kulcsszerep hárulhat a combsérülése miatt két hétig pihentetett Lionel Messire. „A katalán csapat nem csak Messiből áll, sok kiváló focista szerepel náluk Xavi, Iniesta, Busquets, Fábregas vagy Villa személyében” – figyelmeztetett Jupp Heynckes, a bajorok edzője, aki azonban szintén tanúja lehetett annak, hogy a Paris Saint-Germain elleni negyeddöntős visszavágón a Barcelona csak szenvedett, míg be nem állt a négyszeres aranylabdás argentin sztár. Ha ő nem is, a sérült Carles Puyol és Javier Mascherano biztosan hiányozni fog a katalánoknál, csakúgy, mint az eltiltott Adriano. A Bayernnél rövidebb a lista: Mario Mandzukic sárga lapjai miatt nem játszhat, s kérdéses Toni Kroos szereplése is. Az alapjátékosok azonban nem panaszkodhatnak, mindkét tréner igyekezett pihentetni az ászokat az elmúlt hetekben. Bár Heynckes szerint a Hannover hétvégi 6:1-es kiütése is azt mutatja, hogy a Bayernnél minden játékos egyformán fontos. „Megmutattuk, hogy nincsen B csapatunk, mert mindenki az A-ba tartozik” – nyilatkozta a 67 éves tréner, akit nyáron az a Josep Guardiola vált a bajorok kispadján, akivel a katalánok 2009-ben és 2011-ben megnyerték a sorozatot. Messiék teljesítménye egy picit halványabb az utóbbi időben, a hétvégén csak nehezen gyűrték le a Levantét (1:0). „A kedd brutális lesz. A Bayern ugyan sztratoszférikus formában van, de a BL-ben apróságok döntenek. Mindent megteszünk, hogy jó eredményt érjünk el Münchenben” – mondta Xavi, a Barca középpályása. A két gárda eddig mindössze hatszor találkozott egymással az európai kupaporondon. 1996-ban az UEFA-kupa elődöntős párharcából a bajorok (2:2, 2:1), míg 2009-ben a BL negyeddöntőjéből a katalánok (4:0, 1:1) jutottak tovább, a másik két mérkőzést 1998-ban a csoportkörben rendezték, s akkor mindkétszer a Bayern bizonyult jobbnak (1:0, 2:1).A mai meccs játékvezetője Kassai Viktor lesz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?