Volko még nem fogta fel, mit ért el

Pozsony |

<p>Tapsvihar, fényképezkedni akaró gyereksereg, számtalan tévéstáb és újságíró &ndash; sztároknak kijáró fogadtatásban részesült az Eb-ezüstérmes sprinter, Ján Volko, amikor hétfő este begördült vele a szlovák küldöttséget szállító busz az atlétikai szövetség székháza elé.</p>

Az efféle érdeklődéshez nem szokott, teljesen hétköznapian viselkedő 20 éves atléta félszegen nézett a vakukba, majd a sajtótájékoztatón is szinte elnézést kért az újságíróktól, hogy nem tud semmi igazán érdekeset mondani. „Még mindig nem fogtam fel, mit értem el, remélem idővel azért majd tudatosítom – ismételte a már a belgrádi díjátadón is elhangzottakat Volko. – A futamomat többször is megnéztem azóta, a fizioterapeutám biztosan megszidna, hogy annyira előre nyújtottam a nyakam. A rajtom nem volt ideális, a reakcióidőm lassabb, mint az európai élmezőnyé. A legjobbakkal talán akkor tudnám felvenni a versenyt ebben, ha előtte meginnék öt kávét és három Red Bullt.”

Volko azonban enélkül is szárnyakat kapott szombaton Belgrádban, a középfutamban (6,65) és a döntőben (6,54) is megdöntötte a 60 méteres sprint országos csúcsát. Úgy, hogy életében először futott háromszor is egy nap alatt (versenyeken eddig összesen 16-szor teljesítette a távot). „Nagyon sokat segített a remek hangulat a csarnokban, de a kiváló ellenfelek is, akikkel húztuk egymást” – állapította meg tömören Volko, aki újabb rekordokat nem mert ígérni, és azt sem akarta kijelenteni, hogy 100 méteren a 10, 200-on pedig a 20 másodperces álomhatár alá tudná szorítani az idejét. („Ezzel csak felesleges terhet raknék magamra.”) Abban viszont teljesen biztos volt, hogy a műszaki egyetem informatika szakos hallgatójaként továbbra is a tanulás a prioritás a számára. „Az atlétika egy szép sportág, gyönyörű helyekre lehet vele eljutni, de nagyon nehéz belőle megélni, főleg hazai viszonylatban” – mondta Volko, akinek egyébként az edzője, Naďa Bendová is munka mellett foglalkozik atlétikával.

Martin Pupiš, a szövetség főedzője szerint Volko második helye azért is különleges, mivel egy olyan számban szerezte, amelyről azt hitték, lehetetlen elérni a dobogót. „Két éve úgy vittük ki az Eb-re Jankót, hogy nem futotta meg a szintet. Akkor ez nem mindenkinek tetszett, most viszont egy Eb-ezüstérmes srác ül mellettünk” – mondta Pupiš a pozsonyi atlétáról, aki legközelebb a júliusi, lengyelországi U23-as Eb-n bizonyíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?