Vlček: minden elismerés jól esik

vlček
Pozsony |

Az év kajakosa, Denis Myšák mellett 2021-ben az Év Sportolóját is megválasztottak a szlovákiai kajak-kenu sportban, Vlček Erik személyében. A 40 éves, Pekingben bronzérmes komáromi kajakossal beszélgettünk a múlt heti pozsonyi díjátadón.

Számtalan érmet, díjat kapott már pályafutása során a hatszoros olimpiai résztvevő Vlček Erik. A Szlovák Kajakszövetség síkvízi szakágában négyesbeli társát, Denis Myšákot választották az év kajakosának 2021-ben, de az olimpián vele együtt bronzérmet szerző Vlček egyáltalán nem tűnt csalódottnak, hogy „csakaz Év Sportolója lett a szakágban. Sőt.

Nagyon jó érzés díjat kapni, mert nagyon sokat edzünk, dolgozunk ezekért az eredményekért, és ilyenkor, ahogy visszanézünk ezekre a napokra, a fájdalomra, azért csak úgy érezzük, hogy mégis megérte. Ez jó motiváció a következő évre, úgyhogy: természetesen mindig jól esik az elismerés – mondta lapunknak Vlček.

Ez az új év pedig már el is kezdődött, a komáromi kajakosok számára a kaliforniai Newport Beachben, ahol Likér Péter edző irányításával készültek öt héten át. „Nagyon jól éreztem magam, jó volt edzeni, nagyon gyorsan eltelt az öt hét. Elégedett vagyok, azt, amit kellett, leedzettük. A formán még csiszolni kell, de az alapot hozzá, ami nagyon fontos, megcsináltuk. Nem unatkozunk, mert jó csapat vagyunk, jól kijöttünk egymással, Az élsport az nehéz dolog, azzal kelünk és fekszünk, de néha azért ki kell kapcsolni, ezt pedig ott meg tudtuk tenni – mesélte Vlček a többek között Botek Ádámmal és Gacsal Ákossal eltöltött időszakról.

Most pedig már csak pár hét, és sor kerül az első hazai válogatóra, ami a májusi világkupa-versenyek (Poznan, Račice) erőfelmérője lesz – és természetesen fontos mozaik a kajaknégyes kirakósában. „

A három fiút, Denist, Samuel Balážt és Zalka Csabát most ugyanaz az edző, Andrej Wiebauer irányítja a pozsonyi klubban, ők biztosan azt szeretnék, hogy együtt legyenek a négyesben. Ehhez pedig már csak egy ember hiányzik, az az egy pedig, aki hátul tud ülni, Botek Ádám. Valószínűleg nekem nehezebb dolgom lesz bekerülni a négyesbe így – nevetett fel Vlček. – Viszont ha valaki jobb, akkor megérdemli a helyét. Az első válogató után ezeket a dolgokat kicsit tisztábban fogjuk látni. A szövetségi edző is beleszólhat a négyes összetételébe, többektől függ ez. Objektív az lenne, ha a legjobb négy ülne a négyesben.

A szokásos kérdésen az illetéseknek lesz idejük rágódni, ugyanis a sportág Európa-bajnokságát a multisport Eb-nek nevezett esemény részeként rendezik meg Münchenben, a szokásos júniusi időpont helyett augusztus végén, Így az első nagy világverseny a vb lesz a kanadai Dartmouthban, de az is csak augusztus elején. „Amióta kajakozok, még sosem volt ekkora szünetünk, a májusi vk-futamok után szinte nem is lesz verseny. Át kell majd gondolni, berakunk-e lazább heteket a szezonba, vagy végigeddzük, mert így viszont hosszú lesz az idény – tette hozzá Vlček.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?