Váratlan komáromi vereség

KFC
Komárom |

A II. labdarúgóliga 4. fordulójában nem túl színvonalas mérkőzésen 2:1-es vereséget szenvedett a komáromi KFC a liptószentmiklósi Tatran együttesétől. 

A csapatok rekkenő hőségben indították útjára a labdát. Az első félidő első negyedórája meglehetősen eseménytelen volt, a játék a két tizenhatos között folyt befejezések nélkül. Az első figyelemre méltó támadást a komáromiak vezették a bal oldalon, amelyet Pinte pontos passza után a tizenhatos sarkáról éles lövéssel fejezett be Zemko, de a vendégek kapusa a bal alsó sarokba tartó labdát az alapvonalon kívülre tenyerelte. 

A helyzet felrázta a liptóiakat, s néhány támadásukkal közelebb kerültek Leckéši kapujához. A 16. percben nemcsak közel kerültek, hanem be is vették. A felezővonal közeléből Staš meredek labdával indította Krčíket, aki a komáromi védők mögé küzdötte be magát, és az ötös sarkáról átemelt a bal oldalra, ahonnan az érkező Laura a léc alá fejelt – 0:1. 

A gól nem tüzelte fel Miroslav Karhan vezetőedző legénységét, s bár az igyekezet látszott a komáromi fiúkon, az első félidőben nem tudtak egyenlíteni. A sokpasszos, nem túl gyors támadások könnyen követhetőek voltak, s a vendégek a párharcokban többször voltak sikeresek. A Tatran a 20. percben növelhette is volna előnyét egy szögletrúgás után, de Bartoš fölé fejelt.

A hazaiaknak az első fél óra végén volt egyenlítési lehetőségük egy jobb oldali szöglet után, de Szőcs az ötös sarkáról a kapus kezébe fejelt. Később Pinte és Pastorek is lövés helyett az átadást választotta, és a befejezés elmaradt. A kihagyott komáromi helyzetek után a vendégek ritkábban, de veszélyesebben támadtak. A 39. percben Leckéši óriási bravúrral védte Štrba bombáját. Egy perccel az első félidő vége előtt Domonkos Kristóf elégelte meg a rövid passzos támadásokat, s 30 méterről gólt érdemlő lövést eresztett meg Luksch kapujára, de a labda centiméterekkel fölé ment. 

A játék képe a második félidő első negyedórájában sem változott. A komáromiak játéka darabosabb volt a vendégekénél, akik egyszerűbben és gyorsabban játszottak. Az 50. percben a jobb oldalon Lišivka kapott egy pontos hosszú átadást a középpályáról, Janso a támadót nem tudta megállítani, aki az alapvonal közeléből ívelt át a bal oldalra, ahonnan a szabadon hagyott Bartoš kényelmesen fejelhetett a bal felső sarokba – 0:2. 

A második félidőben végrehajtott cserék élénkítették a Duna-partiak játékát, de a gólszerzés elmaradt – kivéve a tizenegyest a 68. percben. Doktorík és Zemko zavart keltettek a liptóiak védelmében, aminek következtében Porubän a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához. A megítélt büntetőt Krela biztos lábbal értékesítette – 1:2. A szépítés 22 perccel a meccs befejezése előtt adott reményt az egyenlítésre. Az utolsó 20 percben igyekezetből sem volt hiány. A 73. perben Doktorík három csel után lőtt kapura, lapos lövése azonban gyenge volt. Két perccel később Zemko 20 méterről jól célzott a léc alá, de Luksch bravúrral hárított. A 81. percben Tóth Gábor karnyújtásnyira a gólvonaltól lőtt, a kapus megint reflexszerűen lábbal szögletre mentett.

A 89. percben volt a komáromiak utolsó egyenlítési lehetősége. Luksch egy távoli lövésre kimozdulni kényszerült kapujából, és a támadni feljött Saláta elé öklözte a labdát, de a komáromiak jobbhátvédje 14 méterről a hosszú sarok mellé lőtt. 
Mindent összevetve akár győzhetett is volna a komáromi csapat, s a Duna-partiak nagy hajrája után talán a döntetlen igazságosabb lett volna. Ahhoz viszont a gólhelyzeteknek legalább a felét be kellett volna rúgni. A góllövésben a vendégek voltak a hatékonyabbak, s ez döntött. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?