Újabb nagyszerű teljesítmény – döntetlenezett a magyar csapat a németek ellen

magyarválogatott

A magyar labdarúgó-válogatott újabb meglepetést okozva 1:1-es döntetlent játszott a Puskás Arénában Németország ellen a Nemzetek Ligájában.

Marco Rossi három helyen változtatott az olaszok elleni kezdőcsapaton, Dibusz, Nego és az eltiltott Schäfer helyett Gulácsi, Fiola és Styles kapott lehetőséget.

A magyar csapat az első perctől fogva koncentráltan futballozott, és már az 5. percben megszerezte a vezetést: Fiola beadása után Sallai fejelt kapura, Neuer kiütötte a labdát, de a kipattanót Nagy Zsolt könyörtelenül a léc alá vágta – 1:0. A Puskás Aréna közönsége nem sokáig örülhetett a vezetésnek, a 9 percben Hoffmann egy hosszú indítás végén egyenlített.

A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, a magyarok játékban újabb nagy esélyeshez nőttek fel. Helyzet mindkét oldalon akadt (Sallai, ill. Raum) az első félidő során – érezhetően mindkét csapat támadójátékában volt fantázia, ugyanakkor a magyar és a német védelem egyaránt zavarba hozható volt.

magyarnemet

A második félidő első tizenöt perce német mezőnyfölénnyel telt, a befejezéseknél viszont talán még annyira sem voltak veszélyesek a vendégek, mint az elsőben. A színvonal is visszaesett az első félidőhöz képest. Rossi a 69. percben nyúlt bele komolyabban a meccsbe, amikor kettőt cserélt, ezután ordító ziccert puskáztak el a vendégek Hoffman révén, a 74. percben viszont egy védelmi hiba után Sallai is rá tudott ijeszteni a németekre, ráadásul az azt követő helyzetből Ádám Martin ziccerben Neuer ölébe fejelt.

A 75. perc után megszűnt a német mezőnyfölény és újabb két helyzettel jelentkezett a magyar csapat: előbb a csereként beállt Gazdag tesztelte Neuert, majd ismét Ádám fejelhetett ziccerben, de újra csak Neuerhez. 

Újabb gólt már nem esett, a magyar csapat június folyamán harmadszor is partiban volt egy világelithez tartozó válogatottal, és három meccs után óriási meglepetésre négy pontja van a csoportban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?