Újabb csúnya magyar vereség, de él a továbbjutási remény

Ancsin.vb2023

A férfikézilabda-vb középdöntőjének első fordulójában a magyar válogatott a papírformának megfelelően sima vereséget szenvedett az egy évvel ezelőtt, Budapesten Eb-aranyat nyerő svédektől. A 37:28-as meccs után pénteken 18 órától Brazília következik.

A magyar szakmai stáb egyet változatott az előző két mérkőzésre nevezett kereten. Kikerült a játékperc nélkül álló jobbátlövő, Leimeter Csaba, akinek a helyét a jobbszélső Bujdosó Bendegúz vette át.

A mérkőzés első gólját Bóka Bendegúz lőtte, ekkor vezetett először és utoljára a magyar válogatott. Ez sem tartott azonban sokáig, hiszen 12 másodperccel később Gottfridson egyenlített, másfél percnyi játékot követően pedig már 2:1 állt az eredményjelzőn. A lendületesen kézilabdázó, házigazda svédek gyorsan kialakították a 3-4 gólos előnyüket, ami után már nyugodtan játszhattak. Bár Sipos Adriánék nem találták védekezésben az Európa-bajnok támadásainak ellenszerét, nagyobb különbség nem alakult ki, néggyel vezetett a szünetben Svédország.

A második félidőben a svédek remekül védő, csehszlovák felmenőkkel rendelkező kapusa, Andreas Palicka teljesítményének és HanuszEgonék egyre több eladott labdájának köszönhetően a 40. perc után elkezdett nőni a csapatok közti különbség. A magyarok közül csak Rosta Miklós tudta tartani a lépést Hampus Wannevel és társaival, így az 50. percben nyolccal, öt perccel később pedig már tízzel vezettek a svédek. A végjátékban csak az volt a kérdés, el tudja-e kerülni a tízgólos vereséget a magyar válogatott. Egy másodperccel a vége előtt Szöllősi Szabolcs mentette meg a csapat becsületét, az ő góljával alakult ki a 37:28-as végeredmény.

A svédeknél Wanne 9, Albin Lagergren és Eric Johansson 6-6 gólig jutott, a túloldalon Rosta volt a legeredményesebb 7 találattal, Bóka pedig 5-ször vette be az ellenfél kapuját. A kapusoknál Palicka 43 lövésből 15-öt védett, a magyaroknál Mikler Roland és Székely Márton együtt tudott a 48 svéd próbálkozásból 11-et hárítani.

„A félidőben azt gondoltuk, hogy meccsben vagyunk, de az utolsó tíz percben az a 8-9 gólos különbség már sok volt. Meg kell találni a módját, hogyan tudjuk szorosabbá tenni a végjátékot. A védekezésünkön javítani, a támadásban az eladott labdák számát csökkenteni kell, jobban kell passzolnunk, hogy ne kapjunk annyi könnyű gólt” – értékelt az M4 Sportnak Rosta Miklós.

„Az első 45 percben magas szinten, jól játszottunk, utána viszont elkövettünk két-három hibát, lövést rontottunk, eladtuk a labdát, amit az ellenfél lerohanásokkal és könnyű gólokkal büntetett. Hat-hét gólos hátrányban már nagyon nehéz dolgunk volt, de ezúttal is a legvégéig küzdöttünk, a játékosok mindent megtettek” – nyilatkozta Chema Rodríguez szövetségi kapitány, aki hozzátette, továbbra is van esélyük a céljaik elérésére, de ahhoz a következő meccsükön meg kell verniük Brazíliát, ami nagyon nehéz lesz.

Az említett esély annak köszönhető, hogy a portugálok nem tudták legyőzni a brazil válogatottat. Azon a találkozón a rendes játékidő lejárta utáni videózást követően megítélt büntetőt a dél-amerikaiak értékesítették és döntetlenre mentették a meccset. Ezek után Bánhidi Bencééknek annyi a dolguk, hogy pénteken ők legyőzik Brazíliát, majd a középdöntő utolsó körében a Zöld-foki Köztársaságot is, és reménykednek abban, hogy minden további eredmény kedvezően alakul. Vagyis a svédek a papírformának megfelelően legyőzik Izlandot és Portugáliát is. Utóbbi meccs azért lehet különösen izgalmas, mert ha Svédország legyőzi az izlandiakat, biztosan csoportelső lesz, így tét nélkül lép pályára a portugál csapat ellen. Magyarországnak tehát a legjobb nyolc közé jutásért elsőként nyerni kell a brazilok ellen, ami látva a két csapat legutóbbi meccseit, közel sem lesz egyszerű feladat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?