Újabb aranyat lőttek a magyarok

Pekler.Hammerl.Péni2023

A Hammerl Soma–Pekler Zalán–Péni István összeállítású magyar csapat megnyerte a kisöbű szabadpuska összetett versenyét az Európai Játékok Wroclawban zajló sportlövőviadalán.

A magyar trió, mely légpuskával is megnyerte a csapatversenyt, csütörtökön 1320 körrel a harmadik helyen zárta a viadal első, rangsorló szakaszát, melyből a legjobb nyolc egység jutott tovább. A nyitány Péni Istvánnak sikerült a legjobban, ő a 15-15 térdelő, fekvő és álló testhelyezű lövést 444 körrel zárta, Hammerl 439, Pekler 437 kört lőtt.

A verseny második része már komolyabb izgalmakat tartogatott. A fejenként három tízes sorozatot összesítve 881 körrel fejezték be Pekler Zalánék, ami a második helyet és egyúttal az aranymérkőzést jelentette számukra. A csehek azonos eredményt értek el, de a több belső tízesükkel őket rangsorolták az első helyre.

A fináléban Péni lőtt fekvő pozícióból, Hammerl Soma térdelt, míg Pekler állásból lőtt. Minden sorozatban összeadták a három lövő eredményét és aki több pontot ért el, 2 pontot kapott, döntetlen esetén pedig 1-1 pontot írtak a csapatok neve mellé. Az első párban a Petr Nymburský–Jirí Prívratský–František Smetana hármas célzott jobban és 2:0-s előnybe került. Hammerl vezetésével három körrel később már 3:5-re a magyar csapat vezetett, de a csehek is fordítottak, ám 7:5 után megtorpantak. Pekler, Péni és Hammerl is stabilizálta teljesítményét és 7:11-re sikerült elhúzniuk, a csehek szövetségi kapitánya ki is kérte az idejét, de a következő körben újra két magyar pontot írtak a jegyzőkönyvbe.

Hammerl ugyan rontott, és a cseh válogatott csökkentette hátrányát, de a 12. sorozatban Prívratský is hibázott, így már egy döntetlen is elég lett volna Magyarországnak a következő körben a győzelemhez. Péniék ekkor is mindhárman elérték a 10 pontot, míg az ellenfelek kezei megremegtek, ketten is rontottak, így összesítésben 9:17-re nyerte meg az aranycsatát a magyar hármas.

Az Európai Játékokon ez volt a magyar sportlövők negyedik aranyérme, s Pekler Zalán ezek mindegyikéből kivette a részét. A légpuska csapatverseny mellett Pekler Mészáros Eszterrel a légpuska vegyescsapat számot és az egyéni 50 méteres összetettet is megnyerte. Ez utóbbival ráadásul olimpiai kvótát is szerzett.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen jól alakult számunkra a nap, mind a két kvaliban nagyon jól lőttünk. Látszott, hogy remek a csapat- összhang, én pedig különösen boldog vagyok, hiszen megszereztem a negyedik aranyérmemet. Titokban bíztam a jó eredményben, de erre azért még én sem számítottam, ennél jobban nem is alakulhatott volna az Európai Játékok. Az elmúlt hónapokban már látszott, hogy jó formában vagyunk, csak ki kellett várni, hogy ez az eredményekben is megmutatkozzon” – idézte a Magyar Olimpiai Csapat Facebook-oldala Peklert.

„Igazi csapatként értük el ezt a sikert, végig figyeltünk egymásra, segítettük egymást” – nyilatkozta Hammerl Soma.

Eredmények

Európai Játékok - Sportlövészet

Férfi kisöbű szabadpuska, összetett: 1. Magyarország (Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István); 6. Szlovákia (Patrik Jány, Štefan Šulek, Ondrej Holko).

Női kisöbű szabadpuska, összetett: 6. Magyarország (Dénes Eszter, Lovász Dorina, Mészáros Eszter).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?