UFC: Ngannou a nehézsúly első afrikai bajnoka

Francis Ngannou

Francis Ngannou első afrikai MMA-sként elnyerte az UFC nehézsúlyú bajnoki övét Stipe Miocictől a szervezet 260-as eseményének fő bunyóján.
 

Az UFC fő kommentátora, Joe Rogan úgy vezette fel ezt a harcot, mint a jelenlegi legnagyobbat, amit el tudunk képzelni és a sport szerelmeseiként kívánhatunk. A legfelső súlycsoport legprímább harcosai néztek egymással szembe. A horvát-amerikai, 38 esztendős Stipe Miocic személyében a rutinos veterán kísérelte meg megvédeni a bajnoki övet, amit egy nála négy évvel fiatalabb, elszánt és félelmetes felépítésű kihívó, a kameruni Francis Ngannou próbált megszerezni tőle.


Csiszolt magán Ngannou
A bunyóhoz fő kérdés az volt, Ngannou mennyit dolgozott a stratégiáján, avagy mennyire képes kontroll alatt tartani mérhetetlen erejét, és nem elfáradni idő előtt. A válasz rögtön az első menetben érkezett, Ngannou ugyanis hihetetlenül megfontoltan válogatta meg, mikor támadjon, és még úgy is, hogy szinte minden ütése, rúgása megsebezte Miocicot, nem ragadtatta el magát, és türelmes maradt. Talált be tőle ütés fejre és testre, rugdalta Miocic lábát és fejét is, de ami talán a bunyó egyik legmeghatározóbb pillanata volt, Ngannou tökéletes birkózástechnikával kivédekezte Miocic földre viteli próbálkozását, sőt előnyére fordította a helyzetet – egyik kezével elkapta a földön térdelő Miocic derekát hátulról, a másikkal pedig fejét püfölte. Miocic viszont dicséretre méltóan bírta az ütéseket, és túlélte az első kört.


Tökéletes időzítés
Egyetlen perc sem telt el a második menetből, amikor a Miocicot érő egyik ütés hatására a horvát-amerikai láthatóan dülöngélni kezdett, és egy pillanatra a földre is került. Ahogy feltápászkodott, Ngannou landolt egy hatékony felütést, és már érezte, hogy ellenfele bajban van. Rákapcsolt az intenzitásra, és Miocic ahelyett, hogy próbált volna biztonságba kerülni, kontraütést kísérelt, s ez végzetes hiba volt. A már egyébként is tántorgó Miocicot Ngannou egy bal horoggal kiütötte, és hogy ezúttal ne keljen fel, még a földön is kapott egy kalapácsot. 
Ngannou így visszavágott 2018-as vereségéért. Ezúttal mesterien harcolt, kiérdemelte a bajnoki címet. A szakik nem véletlenül tartják róla, hogy a higgadt kameruni a világ legfélelmetesebb embere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?