Telt ház lesz a kassai maratonon

maraton

9067 résztvője lesz az október 2-án sorra kerülő Kassai Nemzetközi Békemaratonnak.

A regisztrációt hétfőn kellett berekeszteniük a szervezőknek, akkor érte el a verseny idei maximális kapacitását. A korábbi, 10 ezer fölötti létszámokhoz képest alacsonyabb limithez prózai okok vezettek, árulta el a keddi sajtótájékoztatón Branislav Koniar, a verseny főigazgatója. „Minden célba érkező kap emlékérmet, ezek gyártási folyamata azonban az ellátási láncok akadozása miatt szintén nem ideális. Egy adott határidőig kellett mondanunk egy végleges számot, akkor a 9000 mellett döntöttünk – mondta Koniar.

A szám így is 30%-kal magasabb a tavalyi, koronavírusos évhez képest, a maraton besorolása pedig változatlan maradt. Európában a négy, platinakategóriás verseny (Berlin, London, Amszterdam, Valencia) után a kassait is magában foglaló Elite Label Race rendezvényei jelentik a második legmagasabb kategóriát. „Olyan ez, mint ha fociban a BL-csoportkörben játszanánk – fordította le közérthető nyelvre Koniar a dolgokat, hozzátéve, a világranglistán a 10. legjobbnak értékelték a tavalyi kassai maratont.

Idén az 1686 maratonista, a több mint 4 ezer félmaratonista, a közel 2 ezer minimaratont abszolváló résztvevő és a többi kategória versenyzője is új helyszínen rajtolhat el és érhet célba – mindezt már a 2023-as és 2024-es 100-as jubileumok jegyében: a számokkal való játék miatt jövőre a 100. évfolyamra kerül sor, egy évvel később pedig a maraton alapításának 100. évfordulóját fogják ünnepelni.

Ismét visszakanyarodva a 2022-es esztendőhöz, október 1-jén a fő számban mindkét címvédő rajthoz áll. A férfi mezőnyben nyolc olyan hosszútávfutó is lesz, akinek egyéni legjobbja jobb a kassai verseny rekordjánál. „2012-től valamiért nem javul a férfiaknál a csúcsidő, pedig a nőknél gyakorlatilag minden évben megdől. Idén nagy esély mutatkozik előbbire is – tette hozzá Koniar.

A Kassai Nemzetközi Békemaraton egyik idei díszvendége a 2009-es női győztes Olena Burkovszka lesz. A már edzőként dolgozó egykori atléta három gyerekével Németországba menekült, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?