Talmácsi szakított csapatával, nem indul Le Mans-ban

Budapest |

<p>A 250 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor nem indul a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Francia Nagydíján, Le Mans-ban. A magyar motoros menedzsmentje közölte az MTI-vel, hogy szerződést bontott csapatával, a Balatonring Teammel.</p>

"A magyar motoros és menedzsmentje kényszerhelyzetbe került, melynek hatására elsősorban Talmácsi Gábor érdekeit szem előtt tartva kénytelen volt kezdeményezni Jorge Martinez cégével kötött 2 éves szerződés felbontását.
    Az évek folyamán hatékony együttműködés alakult ki az Aspar Team valamint Talmácsi Gábor és menedzsmentje között, azonban a szerződés felbontása mára elkerülhetetlenné vált. Az ok többrétű: második motor hiánya, médiaképviseleti jogok egyoldalú megváltoztatása" - áll többek között a Faster Management közleményében.
    "Az életem a versenyzés. Azonban elérkeztünk arra a pontra, amikor kénytelenek voltunk átértékelni, mérlegelni a helyzetet - nyilatkozott Talmácsi. - Katar óta folyamatos rajtam a nyomás emiatt, és nagyon nehéz 250 km/h-val száguldani a pályán úgy, hogy az ember tudatalattijában ilyen dolgok vonják el a figyelmet, a kellő koncentrációt. Nem tudom, mit hoz a jövő, de ennél az állapotnál csak jobb lehet."
    A menedzsment szerint a március 31-i sajtótájékoztatón, melyet a Balatonring Team szervezett, még úgy tűnt, megoldódik a második motorral kapcsolatos probléma, erre a csapat új támogatóival közösen – Grupo Milton, Logistic Land - Jorge Martinez csapatfőnök ígértet tett. Ugyanakkor nem történt változás a május 3-i Spanyol Nagydíjra sem.
    "Majd a menedzsment tudta és beleegyezése nélkül Talmácsi Gábor médiaképviseletéhez fűződő jogok egyoldalúan megváltoztatásra kerültek és minderről megtörtént a média (félre)tájékoztatása is.
    Ezt követően, valamint azt a tényt figyelembe véve, hogy hiábavalók voltak a korábbi kompromisszumot elősegítő javaslataink, hétfőn éltünk a szerződés által biztosított egyoldalú szerződés felmondási jogunkkal." - olvasható a közleményben, amelyben a menedzsment jelzi, hogy Talmácsi pénteken sajtótájékoztatón számol, be a történtekről.
    A 125 kcm-esek között 2007-ben világbajnok Talmácsi első idényében a 250 kcm-esek között, három futam után, 28 ponttal a hatodik helyen áll a pontversenyben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?