Szoboszlai Dominik a Liverpoolhoz igazolt

Szoboszlai Dominik

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik az RB Leipzigtől a Liverpool FC-hez igazolt.

A 22 éves középpályás klubváltásáról a nagy múltú angol klub közösségi oldala számolt be vasárnap délután. A játékosnak a 8-as lesz a mezszáma.

„Élveztem az elmúlt pár napot itt, várom, hogy mindenkit jobban megismerhessek. Az előző három-négy nap nagyon hosszú volt, nem volt egyszerű. De végül is itt vagyok, boldog vagyok és alig várom, hogy elkezdhessem a munkát” – idézte az egyesület honlapja Szoboszlait. – „A Liverpool nagy múlt klub, nagyszerű játékosokkal, jó edzővel, minden remek. Számomra ez volt a tökéletes következő lépés. A szurkolók, a stadion, minden nagyon jó.”

Szoboszlait 2026-ig kötötte szerződés a lipcseiekhez, és bár korábban a Newcastle United érdeklődéséről is lehetett olvasni, végül a Liverpool lett a befutó.

A sajtó szerint a középpályás kivásárlási ára 70 millió euró volt – magyar futballistáért még soha nem adtak ekkora összeget.

A Premier League-ben legutóbb ötödik Liverpool azok után jelentette be a leigazolását, hogy a játékos átesett a szokásos orvosi vizsgálatokon.

A hatszoros Bajnokok Ligája-győztes, 19-szeres angol bajnok Liverpoolnak – amely a következő idényben az Európa-ligában szerepelhet majd – az argentinokkal világbajnok Alexis MacAllister után Szoboszlai a második nyári szerzeménye.

Magyar futballisták a Premier League-ben:

Kozma István: Liverpool – 1992–93
Gera Zoltán: West Bromwich Albion, Fulham – 2004–06, 2008–14
Király Gábor: Crystal Palace, Aston Villa – 2004–05, 2006–07
Torghelle Sándor: Crystal Palace – 2004–05
Priskin Tamás: Watford – 2006–07
Fülöp Márton: Sunderland, Manchester City, West Bromwich Albion – 2007–10, 2011–12
Halmosi Péter: Hull City – 2008–09
Kurucz Péter: West Ham United – 2009–10
Bogdán Ádám: Bolton Wanderers, Liverpool – 2010–12, 2015–16
Buzsáky Ákos: Queens Park Rangers – 2011–12
Szoboszlai Dominik: Liverpool – 2023–

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?