Szabó Szebasztián 2. helye

úszás
Otopeni |

A csütörtöki versenynapon egyedül Szabó Szebasztián képviselte a magyar színeket az Otopeniben zajló rövid pályás úszó-Európa-bajnkságon.

A férfi 50 méteres gyorsúszás címvédője lazán jutott túl az első két körön. A szerda délelőtti előfutamban nagyjából fél másodperccel volt lassabb (21,32), mint kedden a váltó első embereként, de így is a kilencedik helyen került az elődöntőbe. „Egy kicsit tartalékoltam, csak az számított, hogy továbbjussak, ha ezt nem csinálnám meg, nem is lenne itt a helyem. Jól sikerült, egyáltalán nem izgultam, próbáltam lazább lenni, hiszen délután a maximumot kell nyújtani. Az már olyan lesz, mintha a döntőben úsznék – mondta a 27 éves versenyző.

A délutáni elődöntőben már valóban kőkeményen odatette magát és 20,87 másodperces idővel a harmadik helyen került a tegnapi fináléba. A győriek kiválósága két évvel ezelőtt Kazanyban századra ugyanezt az időt úszta az elődöntőben. „A legfontosabb az, hogy ne kövessek el semmi technikai hibát, mint Fukuokában, a formám miatt egyáltalán nem aggódom. A döntőre viszont nagyon jó mezőny jött össze és szerintem 20,60-on belül kell úszni a győzelemhez, lehet, hogy képes vagyok rá, lehet, hogy nem – fogalmazott Szabó.

A fináléban végül 20,74-et úszott, amivel ezüstérmet szerzett a brit Benjamin Proud mögött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?