Spanyol edző a szlovák női kéziválogatott élén

dUENAS

A Szlovák Kézilabdaszövetség (SZH) pénteken jelentette be, hogy a női válogatott új szövetségi kapitánya a spanyol Jorge Dueñas de Galarza lett.

Elődje, Pavol Streicher 2019 óta vezette a nemzeti csapatot, legutóbb a világbajnokságon a 26. helyen zártak. A szakember a továbbiakban az edzőképzésben, valamint a szlovákiai akadémiai rendszer kiépítésében dolgozik majd.

Jorge Dueñas a mellett, hogy a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya lesz, részt vesz majd az utánpótlás korosztályok felkészítésében, valamint tanácsaival segíti majd a szlovák kézilabdázás rendszerének fejlesztését is.

Meglepődtem, mikor megkerestek az ajánlatukkal, de megtisztelő volt. Szlovákiának jó játékosai vannak, igaz nem ők a legjobbak. Szükséges fejleszteni a védekezést és támadásban modernebb játékot kell játszanunk Ha jobb eredményeket akarunk elérni változtatnunk kell a játékunk stílusán. A cél más, mint a korábbi állomáshelyeimen. Ez egy kihívás, hogy ott legyünk a világeseményeken” – beszélt terveiről is a spanyolokkal olimpiai- és világbajnoki bronzérmet, valamint két Eb-ezüstöt szerző edző, aki tíz évig volt hazájában a női csapat szövetségi kapitánya. Dueñas a brazil nemzeti csapatnál dolgozott, mielőtt Szlovákiába került volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?