Spallettinek elege van a Tottiról szóló kérdésekből

Milánó |

<p>Luciano Spalletti, az AS Roma vezetőedzője elmondta, elege van abból, hogy mindenki az idény végén visszavonuló labdarúgójáról, Francesco Tottiról kérdezgeti.</p>

"Ha visszamehetnék az időben, soha nem jöttem volna a Romához edzőnek" - mondta az olasz szakember, miután csapata 4-1-re győzött vasárnap az AC Milan otthonában.

Totti jelenleg a 25. szezonját tölti az AS Roma együttesénél, ám ebben az idényben csak elvétve számít rá az edzője: mindössze 15 bajnoki összecsapáson lépett pályára, egyszer volt kezdő, két alkalommal pedig a szünetben állt be.

"Amikor az utolsó öt percre becserélem őt, azt mondják, bolondot csinálok belőle, nem tisztelem. Amikor ideszerződtem Rómába, elmondtam, nem Totti örökségét kell menedzselnem, hanem ugyanolyan játékosként kell néznem rá is, mint a többiekre" - tette hozzá Spalletti, aki kiemelte, nagyon fontos lesz az utolsó három forduló a csapatának, mert szeretnék megszerezni a BL-főtáblát jelentő második helyet.

A 40 éves Totti múlt szerdán jelentette be, hogy az idény végén befejezi pályafutását. Csapata, az AS Roma 35 forduló után a második helyen áll az olasz bajnokságban, egy ponttal megelőzve a harmadik Napolit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?