Sagan óriási hajrával világbajnok

<p>Aki mer, az nyer &ndash; ez a mondás maximálisan beigazolódott Peter Sagan számára. A szlovák kerekes a richmondi vb országúti mezőnyversenyében az utolsó két kilométeren meglépett a mezőnytől, és előnyét meg is tartotta &ndash; a szlovák kerékpársport első felnőtt világbajnoki diadalát szerezve az elitkategóriában.&nbsp;</p>

Sagant az utóbbi négy évben mindig a vb esélyesei között tartották számon, de eddigi legjobb eredménye egy 6. hely volt 2013-ból Firenzéből. Amerikában azonban Sagan mindig is jól érezte magát, idén megnyerte a kaliforniai körversenyt, amelyen 13 szakaszgyőzelemmel egyébként ő a csúcstartó. A richmondi pálya pedig mintha Saganra lett volna szabva, voltak benne emelkedők is, de nem túl nagyok, ahhoz azonban épp elég meredekek, hogy a klasszikus sprinterek ne érezzék magukat jól rajta.

Sagan a 261,4 km hosszú verseny során végig jól helyezkedett, nem fárasztotta magát, a mezőnnyel tartott. Több versenyző is próbálkozott szökéssel, de a mezőny mindenre figyelt, és senkit nem engedett el. A szlovák kerekes az utolsó két kilométeren mindent egy lapra tett fel, a macskaköves emelkedő után ellépett a mezőnytől, s az utolsó, szintén meredek finisben meg is tartotta az előnyét. A második helyen az ausztrál Michael Matthews, a harmadikon a litván Ramunas Navardauskas végzett.

Sagan az elmúlt két évben nem nyert szakaszt a Touron, bár sorozatban negyedszer is megnyerte a pontverseny győztesének járó zöld trikót. Néhányan bírálták azért, hogy nem tudott etapot nyerni, de az idei vb-diadallal minden kritikust elhallgattatott, és megkoronázta a pályafutását. A célba érve ezúttal semmilyen extra ünneplést nem mutatott be (a Touron mindig kitalált valami speciálisat), csak barátnőjét, Katkát ölelte hosszan.

„Ez pályafutásom legnagyobb győzelme, sok áldozatot hoztam érte. Az elmúlt három hét sem volt egyszerű a Vuelta után – nyilatkozta Sagan, aki a Vueltát idő előtt feladta, mert elütötte egy kísérő motorbicikli. – Ez a diadal hihetetlen számomra. Nagyon boldog vagyok, rendkívül motivált voltam, hogy megnyerjem ezt a versenyt. A végén nekem is volt egy kis krízisem, de azt mondtam magamban, 260 kilométer után már a többieknek is fáradtak kell lenniük. A legjobb pillanatban támadtam, és be is jött.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?