„Nem bírtam kikelni az ágyból”

Buchinger
Bős |

Pozitív Covid-teszt miatt Buchinger Iván kénytelen volt visszamondani az MMA-mérkőzést, mely az első lett volna számára az Oktagonban. Bár Buki napokig erőtlennek érezte magát, mostanra már újra edzésben van, és reményei szerint decemberben debütálna is a cseh–szlovák kevert harcművészetek szervezetében.

Egy hete Buchinger Iván Covid-tesztje pozitív lett, így a bősi kevert harcművész várva várt első Oktagon-mérkőzésére nem kerül sor november 21-én. Az Oktagon 18 eseményének keretén belül, melyet Brünnben rendeznek, Buchinger ellenfele a magyarországi Etelaky Lajos lett volna, aki azóta szintén produkált egy pozitív tesztet. A küzdelem 70kg-ban, azaz a könnyűsúlycsoportban zajlott volna.

Elmondása szerint Buki rendkívül erőtlennek érezte magát, „mintha elütött volna egy vonat – írta lapunknak. A meccstől való visszalépést azonban nem akarta elsietni. Abban bízott, hogy pár nap alatt átmegy rajta a vírus okozta fáradtság, és folytathatja a felkészülést, de nem így lett. Végül két hétig nem tudott edzeni, s így nem maradt más választása, mint visszamondani a részvételt.

Buki azóta már újra kezd visszalendülni az edzésekbe, egyelőre lazább tempóban. A 34 éves atléta bízik benne, hogy az egyik decemberben megrendezésre kerülő Oktagon-gálára sikerül bekerülnie, viszont feltehetőleg más párosításban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?