Buchinger munka mellett is győz

Buchinger

Egy híján ötven meccse van már a profik között az MMA-harcban. Buchinger Iván a minap Pozsonyban az Oktagon 47 műsorának utolsó előtti csatájában már 41. győzelmét aratta, miután a 2. menetben technikai KO-val verte a cseh Jakub Dohnalt.

A 37 éves közkedvelt bősi harcost újabb sikeréről és hétköznapjairól kérdeztük.

Másodpercek voltak hátra a második menetből, amikor úgy megszórta ütésekkel ellenfelét, hogy a bíró véget vetett a küzdelemnek. Egyáltalán tartott kihívójától?

Igen. Mert régebben nem volt olyan jó bunyós, de az utóbbi meccsein igen feljavult. Erőnlétben és technikailag is. És fiatalabb. Már mindenki fiatalabb nálam. Nincs olyan ellenfél, akitől bizonyos szinten ne tartanék. Vele szemben azonban magabiztos győzelmet vártam.

Hat évvel idősebb Dohnalnál, és simán legyőzte őt, ráadásul döntő fölénnyel. Ez hogyan lehetséges? Nem a fiatalabb az erősebb?

Igaz, idősebb vagyok, de kondiban kevesen léphetnek a nyomomba. Erőnlétemet még 37 évesen is jól tartom. Dohnal a közösségi hálón hívott ki engem. Mert győzelme esetén feljebb kerülhetett volna a ranglistán.

Volt haditerve is, vagy a közönség kedvenceként csak szórakoztatni akarta a rajongóit?

Az én haditervem mindig a győzelem. Ennél konkrétabb most nem volt. Hozzám hasonló kaliberű ellenfélre számítottam. S közben belefért a közönség szórakoztatása is.

Bajnoki övekre már nem hajt. Akkor mit tartja a ketrecben?

Az anyagiak. Már nincs motivációm a versenyzésben. Nem értek semmihez, és amíg tudok, addig bunyózok. Közben elkezdtem dolgozni. Egyéves versenyzői szünet után jött egy lehetőség, és megpróbáltam, biztos pont lehet az életemben. Gépész vagyok egy bősi üzemben. Tiniként a komáromi szakközépiskolában tanultam.

Munka mellett edz, harcol, s közben újabb címmérkőzését emlegetik. Miről van szó?

Én voltam az Oktagon első dupla bajnoka, és még mindig ott vagyok mindkét súlycsoportban a legjobbak között, vagyis a top ötben. Ha övért akarnék menni, biztosan megadnák a lehetőséget, csak én nem akarok. Vannak fiatalabbak is, akik már nagyon jók, megszenvednék velük. Arra komolyabb felkészülés kellene, amit már nem biztos, hogy bírna a testem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?