Négy világcsúcs egy nap alatt a vizes-vb-n

<p>Adam Peaty egy nap két világcsúcsot úszott, Magyarország egy negyedik, egy hatodik és egy nyolcadik helyet szerzett a budapesti vizes-világbajnokság keddi versenynapján.</p>

Adam Peaty egy nap két világcsúcsot úszott, Magyarország egy negyedik, egy hatodik és egy nyolcadik helyet szerzett a budapesti vizes-világbajnokság keddi versenynapján.

Kozma újabb országos csúcsa

A férfi 200 gyors döntőjét a kínai Szun Jang nyerte, a magyar Kozma Dominik a 6. helyen végzett. Kozma igazolta, hogy még tényleg van benne tartalék, és megjavította az országos csúcsot. Az első fordulónál még első volt, ráadásul világcsúcs-részidőn belül! Száz méter után Kozma a harmadik, 150 után a második helyen állt, végül a hatodik helyen csapott célba, 1:45,54-es idővel.

„Mindent, amit eddig tettünk, nektek köszönhetjük. Istenek vagytok. Kiúsztam magam, ebben ennyi volt, de legközelebb visszük!” – ígérte meg a zsúfolásig Duna Aréna közönségének Kozma Dominik a helyi műsorközlő mikrofonja előtt.

Női 1500 m gyorson Katie Ledecky különversenyt úszott, és nagy fölénnyel győzött – ez volt a 12. világbajnoki címe. Itt két magyar is volt a döntőben: Kapás Boglárka két éve bronzérmes volt ebben a számban, most a negyedik helyen végzett, Késely Ajna pedig nyolcadikként zárt.

„Elég hosszú volt, kicsit jobb időt szerettem volna úszni, és előrébb végezni, de mindent beleadtam, azt éreztem, hogy belehalok” – nyilatkozta Kapás Boglárka.

 

Peaty 26 másodpercen belül

Az előfutamban és a középdöntőben is hatalmas világcsúcsot úszott Adam Peaty 50 m mellen a budapesti vb-n. A brit klasszis délelőtt 26,10-es időt ért el, több mint három tizedet faragott a két évvel ezelőtt Kazanyban felállított 26,42-es idejéből. Este mindezt még fokozni tudta, 25,95-öt repesztett, ezzel ő lett az első, aki 26 másodpercen belül került ebben a számban.

Női 200 háton is született egy világrekord, a kanadai Jacqueline Kylie Masse 58,10-et ért el, ezzel két századot javított Gemma Spofforth 2009-es, még szuperdresszben elért csúcsán.

A versenynap utolsó számában is felvillanhatott a WR-felirat a kijelzőn: a nők 100 méteres mellúszásában az olimpiai címvédő Lilly King 1:04:13-mal győzött, 22 századdal javította meg Ruta Meilutyte Barcelonában elért idejét.

 

Szerdán is érdemes lesz úszást nézni

A női 200 gyors középdöntőjében Hosszú Katinka futamában a második helyen zárt az olasz Federica Pellegrini mögött, és összesítésben az ötödik idővel kvalifikálta magát a szerda esti fináléba.

Férfi 200 m pillangón Cseh László és Kenderesi Tamás ugyanabban a középfutamban szerepelt, Cseh megnyerte futamát, Kenderesi pedig közvetlenül mögötte végzett, összesítésben a második és a harmadik idővel kerültek be a szerdai döntőbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?